6 meglepő tény, amit eddig nem tudtál a teniszről

teniszpálya

Tudta például, hogy a teniszlabda mindössze 35 éve sárga?

A tenisz egy ütősport, amelyet két személy, vagy két páros játszhat egymás ellen. Minden játékos teniszütőt használ, hogy a filccel borított, üreges gumilabdát átüsse a háló felett az ellenfél pályájára. A játék célja úgy szerválni, hogy az ellenfél ne tudja azt szabályosan visszaütni. Ebben az esetben a játékos nem szerez pontot, míg a partnere igen.

1. A tenisz Franciaországból származik, és a Jeu de paume” nevű játékon alapul

Jóval a gyeppályás tenisz megjelenése előtt, még a 12. században Franciaországban játszották a „Jeu de paume”-t, azaz tenyérjátékot, amelyről úgy vélik, hogy a sport mai formájának előfutára volt. A játék hasonló volt a mai teniszhez, de a játékosok puszta kézzel játszottak ütők helyett - olvashatjuk a Sportingbet oldalán.

2. A világ legrégebbi teniszpályája ma is használatban van

A londoni Hampton Court Palace-ban található Királyi Teniszpálya a világ legrégebbi teniszpályája, és még mindig használatban van. 1526 és 1529 között épült, és még VIII. Henrik is örömmel ütögette itt a labdát. A legenda szerint Boleyn Anna királyné kivégzéséről is akkor értesült, miközben a pályán teniszezett.

3. Egy 13 éves gyerek is versenyzett Wimbledonban

1907-ben az osztrák teniszező, Mita Klima lett a legfiatalabb játékos, aki valaha Wimbledonban játszhatott. 13 éves volt, amikor részt vett a rangos eseményen, azonban sajnos az első körben kikapott - írja az uni-ro.com.

4. A teniszlabda csupán mintegy 20 percig van a levegőben

Egy teniszmérkőzés átlagosan körülbelül 2 óráig tart, esetleg még tovább is. De tudta, hogy a teniszlabda normál körülmények között csak körülbelül 20 percet tölt a levegőben egy 2,5 órás meccsen?

5. A sárga teniszlabdákat csak 1986-ban használtak először

A sárga teniszlabdákat 1972-ben Mike Davies vezette be, szem előtt tartva, hogy jobban láthatóak legyenek az - akkorra már - színes televízióban. Ezeket a teniszlabdákat 1986-ban, Wimbledonban használták először. Korábban a labdák általában fehér színűek voltak.

6. A teniszt homokóra alakú pályán játszották

A gyepteniszt eredetileg homokóra alakú pályán játszották, amelynek hálója 1,4 méter magas volt. A mai háló mérete kicsivel több, mint 1 méter az oszlopoknál, és kicsivel kevesebb középen. A téglalap alakú pályákat 1875-ben vezette be a wimbledoni All England Croquet Club, amikor úgy döntött, hogy a teniszt is felveszi a repertoárjába

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?