Pellegrini az uniós csúcson találkozik Zelenszkijjel

pellegrini kp

Peter Pellegrini szlovák államfő a kétnapos EU-csúcsra való megérkezését követően megerősítette, hogy csütörtökön még az uniós vezetők hivatalos megbeszélése előtt találkozik Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Azt is hozzátette, hogy az uniós vezető posztok betöltését illetően nem változott Szlovákia álláspontja – tájékoztatott a TASR tudósítója.

„Rövid, kétoldalú megbeszélés szerepel a tervben Zelenszkij elnökkel, mielőtt elkezdődik a hivatalos program az uniós államfők részvételével. Feltehetően a közös fényképezkedés és az EU és Ukrajna közti szerződések aláírása előtt” – mondta az államfő, a két fél hosszú távú biztonsági megállapodására utalva, amely támogatást – katonait is – garantál az EU részéről Ukrajna számára.

Pellegrini hozzátette, hogy ennek a rövid, baráti találkozónak a folytatása lesz a júliusi washingtoni NATO-csúcson sorra kerülő kétoldalú megbeszélésük.

„Tájékoztatom arról, hogy jelenleg mit tesz Szlovákia Ukrajnával kapcsolatban, és meg akarom kérdezni, hogyan értékeli az aktuális helyzetet az ukrán fonton. Arra törekszem, hogy két jó szomszéd találkozójára kerüljön sor, akik segítik egymást ebben a nehéz helyzetben” – mondta a szlovák államfő.

Pellegrini meggyőződése, hogy Zelenszkij tudja, milyen lépéseket valósított meg a szlovák kormány a nagymihályi közös szlovák-ukrán kormányülés után, és a közös projektekről aláírt memorandummal kapcsolatban.

Az uniós csúcsvezetői posztokra kitérve Pellegrini elmondta, a múlt heti rendkívüli csúcs óta semmit nem változott Szlovákia álláspontja, főleg ami Kaja Kallas észt kormányfőt és António Costa volt portugál kormányfőt illeti, és „kemény vitákra” számít ebben a témában.

„Meglátjuk, hogyan alakul a nagy hármas koalíciós megbeszélés, és mit jelent majd ez a szlovák uniós biztosjelölt, Maroš Šefčovič számára” – vázolta a helyzetet a három nagy politikai pártcsalád, a néppártiak, a szocialisták és a liberálisok tárgyalásával kapcsolatban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?