Párkány: közösségteremtő személyiségeket díjaztak

párkány
Párkány |

Pro Urbe – A városért. A Párkányi Művelődési Központban, a képviselő-testület ünnepi ülésén adták át szombaton a kitüntetést három olyan személyiségnek, akiket országosan is tisztelnek és becsülnek.

Ünnepélyes keretek közt adták át szombaton a város Pro Urbe díjait három olyan párkányi személyiségnek, akik munkájukkal, személyes példájukkal, értékteremtő tevékenységükkel évtizedeken keresztül fémjelezték a Duna menti település rangját, kiemelkedő kulturális és sportéletét, az önkormányzati demokrácia fejlődését és nemzetközi hírnevét. Párkány Pro Urbe díját a képviselő-testület döntése értelmében idén Peter Gelle sportoló, Július Hégli közművelődési szakember és in memoriam Ján Oravec volt polgármester kapta.

Mint azt Eugen Szabó polgármester üdvözlő beszédében kifejtette, a díjazottakat nem csak a hely köti össze, nem csak Párkány méltó képviselete, hanem az is, hogy nem csak szavakban szerették és szeretik ezt a várost. A most kitüntetettek egész életükkel, tehetségükkel, egyéniségük közösségteremtő varázsával és tekintélyével álltak és állnak a város mellett, tetteikkel. eredményeikkel országosan és a határon túl is öregbítették és öregbítik Párkány jó hírét a világban.

A kenus legenda

Peter Gelle viszonylag fiatal kora ellenére ma már sportlegendának számít, a kajak mesterének, olimpiai, világbajnoki és Eb-eredményeit felsorolni is hosszadalmas lenne, nem lenne elég hozzá a sportrovat.  A szombati ünnepségre viszont egy csendes, szerény, jó humorú párkányi srác” érkezett, aki máig nem felejtette el a Duna-parti csónakházat és az edzéseket, miként a helyi, sportszerető fiatalságot sem. Egykori edzőit, csapattársait, közösségét sem. Szorgalma, tehetsége, következetessége messzire és magasra röpítették, de még a legnagyobb nemzetközi sikerei idején is azt vallotta, amit ma – ő itt van otthon. A Gelle – ehhez Párkányban nem kell kommentár, ezt így csak a legjobbakról mondják ki.

A kultúraszervező

Július Hégliről két dolog ugrik be azonnal a párkányiaknak és a környékbelieknek. Először is az, hogy ő a Hégli Dusán apukája. Ami persze, önmagában nem érdem, de ha hozzátesszük, hogy Kisbojtár gyermektánccsoport, akkor mindenki elismerően bólint. Mert igaz, hogy a fogalommá vált gyermek táncegyüttes révén felesége, Hégli Marianna lett főleg országosan is ismert, de a férje szervezői, kultúrmenedzseri profizmusa és hozzáállása nélkül nem csak a Kisbojtár nem létezne, de nem lenne Duna Menti Folklórfesztivál sem, nem jött volna létre a Barta Gyula Galéria, miként a Vasvirág folklórcsoport vagy a Rajcsúros népi játékcsoport sem. Héglinek pótolhatatlan szerepe volt abban is, hogy felkarolták a régió roma tehetségeit és Romafest – néven sikeres fesztiválokat rendeztek. Július Hégli a kezdetektől személyesen alakította és fejlesztette a testvérvárosokkal kötött kulturális kapcsolatokat is.

Az Öreg

Párkány egykori polgármestere, Ján Oravec in memoriam kapta meg a Pro Urbe díjat. A 2019-ben elhunyt közéleti személyiség nevében most ifj. Ján Oravec önkormányzati képviselő vette át a kitüntetést. Az Öreg… mondogatták Oravecről még életében, tisztelettel és megbecsüléssel. Nem véletlenül. A rendszerváltozás utáni első szabad választásokon lett Párkány polgármestere, hat cikluson keresztül irányította a város közéletét, neve szétválaszthatatlanul egybeforrt Párkánnyal, országosan és a határon túl is. Az egyik leghosszabb ideig szolgáló polgármester volt, uniós szinten és az Európai Parlamentben is méltóképpen képviselte a helyieket és a régiót, kardinális ügyekben. Ha Oravec nincs, akkor nincs újjáépített Mária Valéria híd, ha ő és az akkori képviselő-testület nincs, akkor a kommunális politikában senki sem mondott volna határozottan ellent a Mečiar-rezsim demokráciapusztító önkényének. Az ő vezetésével tartották meg Párkányban a népszavazást a közvetlen államfőválasztástól és a NATO-csatlakozásról, mert azt vallotta, őrjönghet és fenyegetőzhet a kormány – a helyiek, a nép döntsön alapvető ügyekben. Ilyen következetességgel vitte végig a híd újjáépítését is, nem csak saját városa, de több tízezer ember álmát váltva valóra. Most az átadóünnepségen sportszeretetét, közvetlenségét is felidézték, azt, hogy egyetlen focimeccsről sem hiányozhatott. Ez is a szívügye volt.

Közösségteremtő személyiségeket díjaztunk. Olyan embereket, akik egész életükben másokért dolgoztak, puszta nevük is garancia volt a minőségre, de az összetartozásra és a különböző kultúrák tiszteletére és befogadására is – hangzott el a díjátadón.

Az ünnepi ülésen Esztergomot Hernádi Ádám polgármester képviselte, aki szintén gratulált a díjazottaknak.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?