Zalaegerszegi diákmegalázás - újabb videó került nyilvánosságra

Zalaegerszeg |

<p>Újabb, a zalaegerszegi diákmegalázáshoz kapcsolható videófelvétel került fel az egyik internetes oldalra szerdán; szereplői a feltételezések szerint részben azonosak a hétfőn kipattant ügyben érintettekkel - tudta meg az MTI. A felvétel "fiam verése" címen került fel a fájlmegosztó portálra, amelyen két fiatal neve is olvasható az erőszak elkövetőjeként.</p>

Helyszínként a zalaegerszegi Széchenyi középiskola van megjelölve.

A rendőrség csütörtökre ígért tájékoztatást az ügyben.

A képsorokon az látható, hogy egy fiút több diáktársa vesz körbe, kezdetben egymást biztatva ütlegelik őt. Később akad köztük olyan, aki csillapítani próbálja azt a társát, aki a legfenyegetőbben lép fel a védekezni nem tudó fiú ellen.

A csaknem két perces felvétel egy osztályteremben készülhetett, a kommentálók és a videót elhelyező bejegyzése szerint az elkövetők némelyike azonos a hétfőn napvilágot látott, szintén Zalaegerszegen készült másik felvételen szereplőkkel. Ez utóbbi, közel öt perc hosszúságú videót valószínűleg az a fiatal nő készítette, akinek csak a hangját és az utasításait hallani, de mindvégig látható két, feltehetően középiskolás korú fiú és az áldozatuk, akit többször megütöttek, megrúgtak és más módon is megaláztak.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn közölte, hogy csoportos garázdaság, valamint könnyű testi sértés miatt a hétvégén büntetőeljárást indított két fiatalkorú és egy felnőtt ellen a még januárban készült felvétel kapcsán. Egy szélsőséges portál romaként azonosítani vélte a korábbi felvételen szereplő elkövetőket.

Az internetes oldal által nyilvánosságra hozott adatok alapján egy zalalövői diáklány zaklatás miatt tett rendőrségi feljelentést, mert számtalan fenyegetést kapott, holott nem ő az egyik gyanúsított.

Szerdán nyomozás indult "közösség tagja elleni erőszak előkészületének gyanúja miatt" is azt követően, hogy a zalalövői cigány kisebbségi önkormányzat elnöke az őt és a kisváros roma lakóit ért fenyegetések miatt ugyancsak feljelentést tett a sorozatos fenyegetések miatt. Kövesi Vilmos közölte: nem romák voltak az erőszakos fiatalok, de miután internetes oldalakon elterjedt, hogy zalalövői cigány fiatalok verték és alázták meg a diákot, a fenyegetések miatt rendőri védelmet is kért a zalai városban élő cigányságnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?