Vonatbaleset-dömping

Budapest. Három vonatszerelvény is karambolozott tegnap Magyarországon. Egy átjáróban fennakadt kamionnal ütközött a miskolci IC, Lepsénynél és Rábapatonánál autó és motorvonat ütközött.

Fennakadt a vasúti átjáróban annak a kamionnak a vontatmánya, amely tegnap reggel Isaszegnél összeütközött a Miskolcra tartó InterCity vonattal. Szilágyi Katalin, a gödöllői rendőrkapitányság sajtóreferense elmondta, a túlméretezett jármű vontatója még a szabad jelzésen haladt át, a fénysorompó akkor váltott pirosra, amikor a tréler, rajta egy kombájnnal a síneken ragadt. Az MTI információi szerint azért akadt fenn a síneken, mert alacsony építésű. A túlmértezett szerelvény felvezető autójának sofőrje figyelmeztette az átjárónál várakozókat, hogy hajtsanak távolabb. A mentők hat könnyebb sérültet kórházba szállítottak, három embert a helyszínen láttak el. Az MTI információi szerint a mintegy 20 méter

Személyautó és motorvonat ütközött össze a Lepsény-újtelepi vasúti kereszteződésben; a gépkocsi vezetőjét súlyos sérülésekkel szállították a kórházba. Az átjáróban nagy valószínűséggel működött a fénysorompó, így a balesetet feltehetően a gépkocsi vezetőjének figyelmetlensége okozta. A motorvonat mintegy 100 métert tolta maga előtt az autót. A gépkocsi vezetőjét vasutasok szabadították ki az összeroncsolódott kocsiból.

Egy ember meghalt, amikor vonat és kisteherautó ütközött össze egy fényjelző készülékkel felszerelt vasúti átjáróban, Rábapatona térségében. A kisteherautó a sínekre hajtott és a Sopronból Győr felé közlekedő vasúti szerelvény oldalának csapódott. Az ütközés következtében a közúti jármű vezetője a helyszínen életét vesztette. A vasúti közlekedés Győr és Sopron között délután állt helyre. Szakértők bevonásával vizsgálják, hogy a baleset idején működött-e a fényjelző készülék.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?