Vízkereszti ünnepi szokások egykor és ma

Január hatodikán, vízkereszt, Háromkirályok vagy a katolikus liturgia hivatalos megnevezése alapján „az Urunk megjelenésének” ünnepét tisztelik a hívők. Ennek az ünnepnek a története egészen a kora középkorig visszanyúlik és ma is élő hagyományok kötődnek hozzá.

Január hatodikán, vízkereszt, Háromkirályok vagy a katolikus liturgia hivatalos megnevezése alapján „az Urunk megjelenésének” ünnepét tisztelik a hívők. Ennek az ünnepnek a története egészen a kora középkorig visszanyúlik és ma is élő hagyományok kötődnek hozzá. Főleg a római katolikus vallású népesség egyik szép ünnepe. Alig másfél évszázada még nagyobb rangú parancsolt ünnep volt, mint a karácsony. Ezen a napon emlékeznek meg a hívek arról a Szentírásban is leírt eseményről, amikor is a három király, más fogalmazásban a napkeleti bölcsek a betlehemi csillag fényét követve megtalálták a gyermek Jézust és ott ajándékaikat, a mirhát, a tömjént és az aranyat hódolva a kisded előtt átadták a Szent családnak. Ezen a napon van hagyományosan a vízszentelés napja, innen a vízkereszt napja elnevezés. A néprajztudomány a szenteltvíznek nagyon sok alkalmazását felgyűjtötte. Manga János egyik tanulmányában, amely Rudna és Kőrös községek néprajzával foglakozik, szintén megemlíti a vízszentelés szertartását és a megszentelt víz alkalmazásának számos lehetőségét. A szenteltvizet a római katolikus és az ágostai evangélikus egyház is alkalmazza, a hívek ilyenkor a templomban megszentelt vizet hazaviszik és külön erre a célra készített üvegcsékben tárolják. A szenteltvizet a betegség, a gonosz elűzése ellen, ember és állatgyógyításra egyaránt használták. Szokás volt, hogy a hosszabb útra indulók ittak egy kortyot indulás előtt, de a tavaszi állatkihajtáskor is ezzel áldották meg a legelőre induló álatokat. Nagyanyáink korában az év első kenyérsütésekor a tésztához szintén néhány csepp szenteltvizet is hozzáadtak. A szenteltvíz szinte minden vallásos háztartásban megtalálható még ma is. A Felső-Garam mentén, Sumjác községben például vízkereszt napján a népviseletbe öltözött hívek a templomtól a Keresztelő Szent Jánosnak szentelt kis kápolnához indulnak processióban. Emellett a kápolna mellett ered ugyanis egy igen bővizű, védett ivóvízforrás. Az innen kiinduló patakot a helybeliek Jordánnak hívják. A forrásvizet kimerítve a falu papja megszenteli a vizet, és a menet énekelve tér vissza a templomba, majd minden hívő saját használatra hazaviszi a szenteltvizet. Ehhez az ünnepnaphoz tartozik még a lakások felszentelésének régi szép hagyománya is. A család, a lakóhely szentségének ünnepe is ez a nap. Ilyenkor a helyi plébános körbejárja a házakat, megáldja azokat a frissen szentelt vízzel, az ajtófélfákra krétával felírják a három napkeleti bölcs, Gáspár, Menyhért és Boldizsár neveinek kezdőbetűit és az éppen elkezdődött év számjegyeit. Ez a szokás máig él Nógrád katolikus hívei között. Ma már főleg az újonnan átadott vagy felújított lakásokat, házakat szokás szenteltetni. Losoncon és Ipolyvilkén szerzett információm szerint idén is meglehetősen nagy számú hívő kérte a lakás, családi ház beszentelését vízkereszt napján. A Borovszky Samu által összeállított vármegyék monográfia sorozat Nógráddal foglalkozó kötetében Farkas Pál még említi egy, a Három királyokkor való „szép napon támadt csillaggal” való járást, ami egyfajta kántálásos köszöntést jelent, amikor is a gyerekek a házakhoz jártak kis Jézust köszönteni. Sajnos ezek a szokások már elmerültek az idő süllyesztőjében. (szasz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?