Karácsonyzáró, farsangelő

Vízkereszt a karácsonyi ünnepkör zárása, és a farsangi időszak kezdete. Az egyik legrégibb egyházi ünnep, a negyedik századig Jézus születésnapját és az évkezdetet is ezen a napon ünnepelték.

Az egyház ezen a napon emlékezik meg a napkeleti bölcsekről, és Jézus megkeresztelkedéséről. E naptól kezdve szenteli a vizet a keleti egyház, a középkortól pedig a nyugati egyház is. A víz megkereszteléséből, (megszenteléséből) ered a magyar vízkereszt elnevezés. A liturgikus vízszentelést vízkereszt vigíliáján végezték a templomban, de haza is hordták meghinteni vele a házat, a gonosz szellemek ellen. Ezen kívül hittek gyógyító hatásában, mely mindenféle betegségre jó volt, de használták a mezőgazdaság és állattartás területein is. A víz és tömjén szenteléséből alakult ki a házszentelés, melyet ma már kevésbé használnak.

Vízkereszt utáni második vasárnap

E napon emlékeztek meg Jézus első csodatételéről, mely imádkozással, énekléssel, evéssel, ivással társult. A pap – a római misekönyv szerint – ezen a napon olvasta fel a kánai menyegzőről szóló evangéliumot. A kánai menyegzőn (a János evangéliumában leírt legenda szerint) Jézus a vizet borrá változtatta. A kánai menyegzőt több háznál is eljátszották, majd ezt követően hozzáláttak az evéshez, iváshoz, amit a vendégek hoztak magukkal. Már a XV. században jellegzetes magyar szokás volt a papság vízkereszt napi alamizsnagyűjtése. Ezen a napon volt a házszentelés, és ilyenkor írták fel a három napkeleti király nevének kezdőbetűjét az ajtóra. A XVI. század óta dokumentált szokás a csillagozás és a csillagének éneklése. Egyes vidékeken a mai napig is járnak gyermekek a kirúgható csillaggal háromkirályok képében köszönteni.

Mit mondanak a csillagászok?

Mintegy 2000 évvel ezelőtt észlelték először a jelenséget, vagyis valószínűleg ekkor keletkezett a betlehemi csillag. Jézus születésének helyét a napkeleti bölcseknek ez mutatta meg, melyről sokáig úgy tartották, hogy egy üstökös volt. Abban az időben azonban látható volt egy különös, csillagnak látszó tünemény az égbolton. Egyes égitestek látszólagos együttállása a mai kor csillagásztársadalma számára is izgalmas és értékes tudományos történés. A híres betlehemi csillag valószínűleg két bolygó, a Jupiter és a Szaturnusz együttállása volt. A két, magában is fényes égitest színbeli különbsége tette még inkább feltűnővé ezt a ritkán bekövetkező eseményt. Tudományos értelemben a betlehemi csillagról mint csillagról így nem beszélhetünk, ez csakis a Földről közel egy irányban látszó Jupiter (a királyok csillaga) és Szaturnusz (a zsidó nép csillaga) „násza” volt. Ez igen gyakori eset, ám időszámításunk környékén, egészen pontosan Krisztus után hétben hármas együttállás volt, vagyis a két égitest egy évben háromszor is „találkozott”. ĺgy a napkeleti bölcsek nem véletlenül értelmezték úgy e ritka eseményt, hogy Júdea vidékén király születik.

Más források szerint azonban a betlehemi csillag a Vénusz volt. Időszámításunk kezdetet előtt 12 évvel a Mérleg jegyében találkozott a Vénusz és a Jupiter, ami a babilóniai csillagászok szerint új izraeli (az ő megnevezésük szerint Amur) király születését jelentette. A helyzet két évvel később még kedvezőbb volt, ezért Babilonból delegációt küldtek Jeruzsálembe, hogy meghajoljon az új király előtt, átadja ajándékait, de főleg, diplomáciai kapcsolatokat létesítsen. (ú, i-t, tasr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?