Visszatérhet a kocsmai stílus a Tisztelt Házba

Cirkuszt és kenyeret a népnek – ezt már az ókori rómaiak is tudták, s minden bizonnyal a parlament mostani megbízatási időszakában ez az elv fog érvényesülni.

A törvényhozásban rengeteg régi-új arc lesz, névsorukat látva valószínűsíthető: számos populista, a reformok megszüntetését szolgáló javaslatot terjesztenek elő, miközben napirenden lesz a magyarellenesség. Ivan Gašparovič államfő az új parlament alakuló ülését július 12-ére tervezi összehívni. Alkotmányunk szerint a választások során bizalmat kapott személyek az előző törvényhozás elnöke előtt teszik le képviselői esküjüket. Miután Pavol Hrušovský idejekorán távozott a házelnöki posztról, jogkörei gyakorlásával alelnökét, Bugár Bélát bízta meg. Vagyis néhány hét múlva gyakorlatilag az MKP elnöke vezényli le az eskütételt, így az első cirkuszelőadásra már ekkor sor kerülhet. Elképzelhetetlen ugyanis, hogy az SNS tagjai ne tiltakozzanak az ellen, hogy egy magyarnak kell megígérniük, „jó képviselők” lesznek.

Az SNS és a HZDS hallatán sokaknak még eszébe jut a parlamenti hosszú kések éjszakája: 1994-ben a Ján Ľupták-féle munkáspárttal kormányt alakítottak, a törvényhozásban pedig egy éjszaka alatt elosztották a posztokat. Az ellenzék képviselői egyetlen vezető tisztséget sem kaptak, kivéve a környezetvédelmi bizottságot. A 2002 és 2006 közötti törvényhozásban voltak először normális viszonyok, a bizottsági funkciókba az ellenzék és a kormánykoalíció arányosan javasolhatott személyeket. A választási kampányban Mikuláš Dzurinda a már akkor körvonalazódó Smer–HZDS–SNS-koalíciót az 1994 és 1998 közötti kormányhoz hasonlította, azzal a különbséggel, hogy Ľupták helyett most Robert Fico kap esélyt. Az biztos, hogy az új parlamentben napirenden lesz az uszítás és a vulgarizmus, s ezért még perbe se lehet majd fogni senkit, mert az előző megbízatási időszakban Ján Drgonec javaslatára bővült az immunitás: a parlamentben tett kijelentésekért polgári peres eljárás keretében sem lehet legalább erkölcsi kártérítést követelni.

Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője szerint nemcsak verbális összetűzésekre lehet számítani, hanem akár más megnyilvánulásokra is. Az SNS és a HZDS képviselőit ismervén a korábbi választási ciklusból, a tettlegességet vagy más, teátrális viselkedési formákat sem lehet kizárni. „Ilyen szempontból teljesen más légkör lesz, mint az elmúlt négy évben. Az SNS egy nagyon erős 20 fős csapattal élteti majd a választások előtti retorikát” – véli Bárdos. Ha ebben nem találnak partnerre, a szlovák képviselőket is szidni fogják. Anna Belousovová már két nappal a voksolás után a KDH-ra és az SDKÚ-ra ripakodott, amiért egyáltalán szóba mernek állni az MKP-val. Milan Hort az SDKÚ nevében kikérte magának ezt a hangnemet. Csáky Pál pedig azt mondta: neki nagyon jók az idegei, de ha ez így fog folyni négy éven keresztül, az nagyon érdekes lesz. Ha pedig Belousovovának problémái vannak, az MKP szívesen finanszírozza a kezeltetését, amin az SNS alelnöke megsértődött, az élő adásban azonnal visszavágott, de Csáky jobbnak látta már nem visszaszólni. Bárdos szerint a hasonló helyzetekre a parlamentben is fel kell készülni, s az MKP képviselőinek meg kell tanulniuk uralkodni magukon, mert az eddigi viszonylagos nyugalom után most ismét kemény csaták és intenzív provokációk következnek. „Ugyanakkor elérkezett az idő arra, hogy az MKP bíróságra adja Slotát a nemzetgyalázó kijelentései miatt. A választások előtt ezt nem tettük meg, nem akartuk ezzel is az SNS malmára hajtani a vizet. Slotát még az is erősítette, hogy eléggé illuminált állapotban készítettek róla felvételeket, sokaknak ez imponált” – mutatott rá Bárdos. Nemcsak az SNS és az MKP, hanem a KDH és a HZDS, sőt a Smer és az SDKÚ között is alkalomadtán kiéleződhetnek a konfliktusok. Új időszámítás kezdődik a parlamentben – sok régi arccal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?