Virágzik a kereskedelem a közösségi médiában

telefon k

A Deloitte előrejelzése szerint 2023-ra világszerte 5 milliárdra nő azoknak a felhasználóknak a száma, akik közösségi webes felületeken vásárolnak. Az influenszerek nemcsak inspirálják, hanem vásárlásra is buzdítják az egyre nagyobb vásárlóerővel bíró Z generációt, a hipercélzott reklámok pedig személyre szabott ajánlatokkal csábítják a felhasználókat – mutatnak rá a szakértők a jelenség mögött álló okokra.

Bár a Facebookhoz, az Instagramhoz és más közösségi platformokhoz fűződő kereskedelem piacát kezdetben a pandémia alatt megugró érdeklődés táplálta, úgy tűnik, a népszerűségük töretlen. A Deloitte által idézett 2021-es kutatás szerint az amerikai fogyasztók mintegy egyharmada vásárolt már közvetlenül a közösségi médiában, és még nagyobb részük mondta, hogy a vásárlás során itt tekintette meg először a terméket.

A Deloitte szakértői szerint a növekedés mögött nagyrészt annak az „alkotói gazdaságnak” a felemelkedése áll, melyben az influenszerek és tartalomgyártók arra használják a befolyásukat, hogy termékeket reklámozzanak és értékesítsenek a közönségüknek. Ezek az online szereplők globális eléréssel rendelkeznek: az USA-ban, az Egyesült Királyságban, Németországban, Brazíliában és Japánban az emberek legalább 60%-a állítja, hogy követ valamilyen influenszert. Annak érdekében, hogy a rajongók visszatérő vásárlókká váljanak, a tartalomgyártóknak folyamatosan kapcsolatot kell építeniük a követőikkel, és arra kell ösztönözniük őket, hogy a fotókon megjelenített életstílust magukénak akarják. A külföldi hírességek akár több ezer dollárt is kereshetnek posztonként, bár a díjazás függ a követőik számától.

A Deloitte előrejelzése szerint a közösségi kereskedelem piaca 2023-ban globálisan meghaladja az 1 billió dollárt. Ez körülbelül 25%-os éves növekedési rátát feltételez – ami nem elképzelhetetlen, figyelembe véve a korábbi trendeket és a digitális eszközöktől való nagy fokú függőséget. A megdöbbentő tempójú növekedést annak a több mint 2 milliárd embernek a vásárlóereje hajtja, akik 2023-ban várhatóan valamelyik közösségimédia-platformon veszik már az új cipőjüket, a kanapéjukat vagy a háztartási gépüket.

A közösségi platformon nyújtott fogyasztói élmény lényege, hogy az inspirációforrás egyben a vásárlás helye is. Ezek a felületek a véletlenszerű termékfelfedezést a könnyed digitális fizetéssel ötvözik, és olyan vásárlási lehetőségeket teremtenek, melyeknek szinte lehetetlen ellenállni. „Képzeljük csak el, hogy meglátjuk a kedvenc influenszerünk legújabb posztját a hírfolyamunkban: a legszebb cipőt viseli, amit valaha láttunk. Néhány gyors kattintással ugyanezt a cipőt betehetjük a virtuális kosarunkba, a mobilunkkal azonnal ki is fizethetjük, majd pár nap múlva kézhez kaphatjuk a futárszolgálat által. Nem meglepő, hogy a közösségi média felhasználói ennyire fogékonyak az influenszerek értékesítési módszereire” – mondja Gercsák Csilla, a Deloitte Magyarország technológiai tanácsadás üzletágának menedzsere.

Az amerikai fogyasztók egyharmada azt állítja, hogy a közösségi médiában megjelenő influenszerek befolyásolják a vásárlási döntéseiket. Brazíliában a megkérdezettek 50%-a mondta ugyanezt, aminek oka, hogy a brazilok nagyobb arányban használják a közösségi médiát, mint a többi vizsgált ország tagjai. Kínában feltételezhetően még ennél is nagyobb az influenszerek befolyása, hiszen az ottani piacon még fejlettebb és kifinomultabb a közösségi kereskedelem.

Az alkotói gazdaság piacát jelenleg a világ népességének mintegy 20%-át kitevő millenniumi generáció uralja. Ugyanakkor ahogy egyre idősödnek a Z generáció tagjai, úgy a vásárlóerejük is folyamatosan növekszik. A népesség 30%-át kitevő digitális bennszülöttek általában minden közösségi platformon jelen vannak, és a szabadidejük legnagyobb részét online töltik. A kutatásban részt vevő amerikai Z generációs felhasználók 85%-a állította, hogy napi rendszerességgel használja a közösségi médiát, és több mint felük innen merít ihletet a vásárláshoz. A jövő generációi várhatóan továbbra is sok időt töltenek majd az online térben, ahol hipercélzott és személyre szabott hirdetéseket kaphatnak a kívánt termékekről – egyenesen azoktól az influenszerektől, akiket már ismernek és szeretnek.

„A márkáknak arra érdemes összpontosítaniuk erőfeszítéseiket, hogy felfedezzék, mely termékkategóriák érettek a közösségi kereskedelemre, valamint hogy nyomon kövessék a felhasználói viselkedés és a vásárlási preferenciák kulturális változásait” – vonja le a következtetéseket Hosszu Gábor, a Deloitte Magyarország technológiai tanácsadás üzletágának igazgatója.

A sikeres marketing szempontjából központi szerepet játszhat az olyan influenszerek azonosítása és aktivizálása, akik nemcsak a szponzort képviselik, hanem az ideális vásárlókhoz is hitelesen tudnak szólni. Emellett a közösségi hirdetések hipercélzott és személyre szabott funkciójából is előnyt kovácsolhatnak a márkák, ugyanis a több milliárd adatra és fejlett analitikára támaszkodó algoritmusok rendkívül hatékonyak lehetnek. Az olyan újszerű közösségi vásárlási élmények, mint például az élőben közvetített események vagy a kiterjesztett valóságon alapuló próbavásárlások szintén sokat dobhatnak a márkák eladásain.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?