Virágkel, kelvirág

Ki nem ismeri zöldségnövényeink egyik legkedveltebbjét, a karfiolt? Sokan talán azt is tudják, hogy a keresztesvirágúak (Cruciferae) családjába tartozik, s hogy azon belül a káposztafélék közé soroljuk. Mert a káposzta (tudományos nevén Brassica oleracea) alakköre rendkívül változatos; odatartozik például a karalábé, a bimbóskel, a brokkoli, a karfiol, a fejes káposzta, a kelkáposzta. Gondolom, azt majdnem mindenki sejti, hogy a karfiol szó nem magyar eredetű, de azt már kevesebben tudják, hogy van a karfiolnak magyar neve is, mégpedig a kelvirág, illetve a virágkel. Karfiol szavunk úgynevezett vándorszó, a magyar nyelvben alighanem az ausztriai német nyelvből került. A múltban igen sokféle formában fordul elő ez a voltaképpen olasz eredetű szó, és még a XIX. század végén is találhatók a karfiol forma mellett például ilyen szavak: kartefiola, kárfijal, kertifijel stb. Az olasz cavolfiore összetett szó jelentése kelvirág, ezért tartja a szakirodalom egy része a magyar kelvirág szót a karfiol magyar nevének. Érdekes módon a Soó–Jávorka-féle növényhatározó (A magyar növényvilág kézikönyve I–II.) azonban a kelvirág szót nem közli, szerinte a karfiol magyar megfelelője: virágkel. Az értelmező szótár viszont csak a kelvirág szót ismerteti mint a karfiol magyar megnevezését, de a virág szó öszszetételeinek felsorolásában azért szerepel a címszóként nem közölt virágkel összetétel is.

Nem valószínű, hogy akár a kelvirág, akár a virágkel ki fogja szorítani a köznyelvből a már polgárjogot nyert karfiol szót, s ezt a nyelvművelők sem erőltetik. Mayer Judit