Panoráma

VIDEÓ: Bemutatták a Virgin Galactic utasszállító űrhajójának belsejét

Virtuális bejárással mutatták be kedden a Virgin Galactic VSS Unity nevű utasszállító űrhajójának belsejét.
MTI

2020. július 29. 11:17

Virgin Galactic
- TASR/AP-felvétel

A Richard Branson brit milliárdos által alapított vállalkozás 250 ezer dollárért kínál űrutazásokat, amelyek résztvevői személyre szabott ülésekből élvezhetik majd az űrhajó 12 ablakán át eléjük táruló látványt, amikor a Földtől mintegy 97 kilométeres magasságba emelkednek. Az űrhajó elülső részén további öt ablak található.

"Elképesztő üléseink vannak, amelyeket az egyes utasokhoz igazítunk, hogy maximális kényelmet nyújtsunk számukra" - mondta George Whitesides, a Virgin Galactic űrigazgatója, hozzátéve, hogy az utasok kicsatolhatják magukat, amint a gép eléri a világűr határát, hogy megtapasztalhassák a súlytalanság élményét.

A cég egyelőre nem közölte, mikor fogja elindítani űrutazásait. Whitesides szerint eddig mintegy 600 foglalás érkezett és további 400-an érdeklődnek a repülések iránt. A tervek szerint a cég brit alapítója, Richard Branson az első turisták között lesz.

A VSS Unity egyik különlegessége egy hatalmas, köralakú tükör a kabin hátuljában, amely "lehetővé teszi az utasok számára, hogy olyan módon lássák magukat az űrben, amelyre korábban nem volt példa".

Az űrhajó egy hordozó repülőgépen emelkedik fel a vállalat új-mexikói űrkikötőjéből, majd egy adott magasságban leválik hordozójáról és tovább emelkedik a világűr határáig. Az űrutazás teljes hossza 90 perc lesz.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Suzuki Vitara

Egy meglepően jó mild-hybrid

Peter Kažimír

Folytatódik a harc a jövő évi minimálbérért

A szlovák állampolgárságot elveszített magyarok nem örülhetnek az új tervezetnek

koronavírus szájmaszk

5 tipp a nyári maszkviseléshez

XVI. Benedek pápa

XVI. Benedek súlyosan megbetegedett bajorországi útja után

A gyerekek minden korcsoportja fogékony a koronavírusra

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.