London. Az erőszakos megoldások sikerességét mutatva a tv-műsorok, filmek és videojátékok mind a felnőtt-, mind a fiatalkorú nézőket agresszivitásra késztetik és ezzel súlyos társadalmi veszélyt jelentenek.
Veszélyt jelentenek az erőszakos videojátékok
A szakfolyóirat szerkesztőségi közleménye utal azokra a korábbi vizsgálatokra, melyek egyértel?műen bizonyították, hogy az erőszakos viselkedés látványa jelentősen növeli az agresszivitás hosszútávú fokozódását, valamint a félelmi reakciók esélyét, különösen a fiúknál.
A szaksajtó gyakran idézi az elmúlt évben nyilvánosságra hozott kutatási eredményeket. Két amerikai szakember évtizedeken keresztül foglalkozott a médiaerőszak különböző formáinak lélektani és viselkedési hatásával. L. Rowell Huesmann és Brad Bushman úgy fogalmazott, hogy az elektronikus tömegtájékoztatás erőszakos változatai olyan veszélyt jelentenek a közegészségügyre, aminél bizonyítottan súlyosabb csak egyetlen egy van: a dohányzás tüdőrákot okozó hatása.
A közlemény emlékeztet arra a jelentésre, amely az Egyesült Királyságban azzal foglalkozott, hogy a gyerekekre milyen módon veszélyesek az internet és a videojátékok formájában bárki számára elérhető, kegyetlen vagy más okból nem megfelelő képi tartalmak, információk. A jelentés hangsúlyozta, hogy miközben mind az internet, mind a videojátékok fontos tájékoztató, tanító lehetőséget adnak, a gyakran látható kegyetlen képsorok, a brutalitás látványos változatai igen veszélyesek.
Az angol kormányzati jelentés is megismétli a már korábban javasolt lépéseket: a videojátékok esetén azt, hogy csak bizonyos kor után foglalkozhassanak a gyerekek ezekkel a programokkal, hogy a szülők nagyobb mértékben ellenőrizzék gyermekeik ilyen jellegű időtöltését, a társadalom pedig gondosabban tartsa kézben az ilyen anyagok kereskedelmét, igyekezzen megakadályozni az illegális áruforgalmat.
A Lancet közleménye fölhívja a figyelmet arra, hogy a hivatalos jelentés elfordul attól a korábbi gyakorlattól, amely még szigorúbb hatósági beavatkozásokat követelt. Úgy látják, hogy sokkal alaposabban kell mind a szülőket, mind a gyerekeket tájékoztatni arról, mennyire fontos fölfogni azokat a veszélyeket, melyek a médiaerőszak formájában az egész társadalmat fenyegetik.
A másik feladat az volna, hogy jól előkészített megfigyeléses vizsgálatokkal tisztázzák, hogyan játszanak a gyerekek egyénileg és csoportosan, van-e az erőszak szempontjából veszélyeztetett csoport, akár életkori, akár etnikai szempontból. Föltételezhető, hogy a fiatalkorúak erőszakos cselekményeinek hátterében sokkal gyakoribb az utólag kimutatható pszichés zavar, mint ahogyan azt korábban hitték.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.