Vérfürdő Izraelben: gyászol a Mecer kibuc

Ala Levinson a lakása verandáján ül Mecer kibucban, és sír. Múlt vasárnap este már aludt, amikor lövöldözés ébresztette fel. Félálomban volt, amikor rádöbbent, hogy közvetlen szomszédja, Revital Ohajon lakásában lövöldöznek.

Noam és Matan, a két meggyilkolt kisgyermekFotó: Népszabadság „Rettenetesen féltem. Telefonáltam a polgárőrség parancsnokának, és a kagylóba suttogtam, hogy merénylő van a szomszédban.” Mire a parancsnok a házhoz érkezett, késő volt. A merénylő hidegvérűen főbe lőtte a négyéves Noamot, az ötéves Matant és a gyerekeit testével védeni próbáló anyát. Azután még három embert ölt meg, majd elmenekült.

A kibucot 49 éve alapították Argentínából jött fiatalok. A ház, amelyben Revital lakott, az első volt a településen. A tagok akkor még sátrakban laktak, az elemekből épült házban először a gyerekeket helyezték el. A 220 tagos közösség két arab kisváros és több arab falu közelében épült. Az évek során jószomszédi kapcsolat alakult ki Mecer és a környező falvak között. A kibuc kérte, hogy a vízvezetéket a szomszédos Meiszer arab faluba is vezessék be. A két falu gyerekei közös balettkörben tanultak, közös labdarúgó- és kosárlabdacsapatban játszottak. 1956-ban, a Szuezi-háború idején a meiszeri arabok segítettek a kibuctagoknak védőárkokat ásni. A „hatnapos háború” idején, 1967-ben, amikor minden zsidó fiatalt mozgósítottak, a kibuc az arab szomszédok segítségével szedte le az almatermést.

Meiszer olyan közel van Mecerhez, hogy a kibuc tagjai jól hallják a müezzin hangját a mecsetből. ĺgy tehát nem csoda, hogy vasárnap este Arda Taherhez is eljutott a lövöldözés Mecerből jövő zaja. Aggódva telefonált egy barátjának. Megtudta, milyen tragédia érte a szomszédokat.

A kafiniaknak különösen jó kapcsolataik vannak Mecerrel. Az épülő elválasztó határfalat Izrael és a palesztin területek között úgy tervezték, hogy mintegy 4000 hektár kafini olajliget a fal izraeli részére kerülne. Ez megfosztaná a falu arabjait legfontosabb jövedelmi forrásuktól. A kibuc tagjai ki akarták eszközölni a fal nyomvonalának megváltoztatását. Ennek érdekében még saját földjeik egy részét is felajánlották cserébe: épüljön a fal ott. Tajszir Harasa, aki tegnap Kafinból jött részvétet nyilvánítani, határozottan tagadja, hogy a vasárnapi gyilkos Kafinból jött volna: „Miért bántanánk szomszédainkat, akik barátságosak velünk szemben?”

Mecer kibuc a baloldali Hasomer Hacair mozgalomhoz tartozik. A kibuc egyik veteránja, a 71 éves Icse Eljaszevics mondta: „A minket ért tragédia ellenére sem fogjuk elveszteni a békés együttélésbe vetett hitünket”. ĺgy vélekedik társa, Ariel Gabaj is: „Érzésem szerint valaki szándékosan küldte a merénylőt Mecerbe, hogy felszaggassa azt a finom és sajátos szövedéket, amelyet szomszédainkkal megalkottunk. Vannak emberek, akiket zavar a testvériség, és az együttműködés – de mi kitartunk”.

Hedera, 2002. november

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?