Vége a csigalassú internetnek!

Dial-up. Egy technológia, ami nem is olyan régen még nagy dolognak számított. Azt jelentette, az illető csatlakozni tud az internetre. Csigatempóban.

Negyvenezer fiatal olcsóbban juthat internethezBroadband vagy szélessáv. Ez a szó már nemcsak azt jelenti, hogy van internetkapcsolat, hanem azt is, hogy az nagyon gyors. Míg a dial-up csatlakozás sebessége maximum 56 Kbit/s volt, addig a szélessávú kapcsolat felső határa több Mbit/s. Ezzel felgyorsul a kommunikáció, gyorsabb és élvezetesebb lesz az internet, több mindenre nyílik lehetőség: lehet tévét nézni, a filmek és zenék letöltésére sem kell „napokig” várni. A legtöbb ember a munkahelyén kerül kapcsolatba a világhálóval, otthon pedig elsősorban szórakozásra, újságolvasásra használjuk. Milyen csatlakozást válasszunk, melyik szolgáltató mellett döntsünk?

Az egyik legelterjedtebb kapcsolat a hagyományos, vezetékes módszer, azaz a DSL-technológia. Ezt a T-Com szolgáltatja, de egyéb megnevezésekkel is találkozhatunk, hiszen az alternatív operátorok is ezt a technológiát kínálják. Jó hír, hogy májustól már nem kötelező valamely hangcsomagra is előfizetni ahhoz, hogy DSL-internetünk legyen otthon.

Az ADSL a legújabb, és a magán-előfizetők körében az egyik legközkedveltebb módja az internetcsatlakozásnak. Lényege, hogy a hagyományos távbeszélő hálózaton keresztül nagy sebességű, de aszimmetrikus adatkapcsolat valósul meg a felhasználói végpont és a szolgáltató között. Az aszimmetrikus jellege abban áll, hogy az elérhető le- és feltöltési sebesség eltérő, így az internetezők számára általában fontosabb letöltési irány jobban kihasználható. Az ADSL nem kapcsolt rendszer, azaz nem kell számolni a kapcsolati időből eredő távközlési költséggel, mindemellett a telefon és az internetkapcsolat egyidejű használatára ad lehetőséget. Az ADSL-szolgáltatás jelenleg azokon a területeken érhető el, ahol a kiépítés technikai feltételei adottak. S hogy az ön lakásában elérhető-e, azt könnyen megál-lapíthatja a www.t-com.sk címen.

Nagy boom előtt áll a szélessávú mobil internet is. Egyelőre csak a T-Mobile-nak van ilyen, nagy sebességű szolgáltatása (lásd táblázatunkat). E hónapban az új csomagok is megjelentek a kínálatban, a három csomag elsősorban a sebességben és a letölthető adatok mennyiségében különbözik. A T-Mobile gyorsinternetének sebessége 1–2 Mbit/s. Ha a mobil internetnél tartunk, fontos megemlíteni, hogy a közeljövőben hazánkban is elérhető lesz a HSDPA-technológia, ami még ennél is sokkal gyorsabb sebességet tesz lehetővé.

Ha szerencsénk van, akkor a településünkön egy-egy helyi internetszolgáltató is működik. Ezek többnyire mikrohullámú csatlakozást biztosítanak. Ha szeretnénk megtudni, hogy van-e ilyen csatlakozási lehetőség a városunkban, megnézhetjük a www.internet-provsechny.cz/wifisk.php címen. A mikrohullámú csatlakozás hátránya, hogy relatíve kis területen érhető el, és persze a kezdeti költségek sem alacsonyak, ráadásul a csatlakozás minősége szó szerint az időjárás szeszélyeitől függ. Az árak ez esetben a helyi szolgáltatóktól függnek, és városonként akár jelentős eltéréseket is mutathatnak.

Pár szolgáltató a kábeltévén keresztül már az internetelérést is biztosítja. A UPC ezt a szolgáltatását Chello néven nyújtja, havi átalányért. A Chello maximális átviteli sebessége 4 MB/s. Hátránya ugyanakkor, hogy relatíve kevesen férhetnek hozzá ehhez a szolgáltatáshoz. Egyelőre csak Pozsonyban érhető el, és a későbbiekben is csak a nagyobb városokban vehetjük igénybe ezt a szolgáltatást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?