Bécs. A Vatikán azonnali hatállyal megtiltotta Kurt Krenn püspöknek, a szex- és gyermekpornográfia-botrányba keveredett St. Pölten-i papnevelde tisztségéből felfüggesztett vezetőjének, hogy újságíróknak nyilatkozzon.
Vatikáni szájkosár
A tilalomról Klaus Klüng apostoli vizitátor, az ügy felderítésével megbízott különleges vizsgáló számolt be szerda este az osztrák televíziónak, hozzátéve, hogy ez volt a szentatya óhaja is. Krenn püspök az utóbbi napokban több rádióinterjút adott, amelyben igyekezett kisebbíteni a szemináriumban történtek jelentőségét. A bűnügyi rendőrség több ezer internetről letöltött pornófotóra, köztük gyerekekről készült fényképekre bukkant az alsó-ausztriai papnevelde számítógépein, és feljelentést tett egy szeminarista ellen.
Klüng közben két napot Rómában töltött, s vizsgálata első eredményeiről már be is számolt a pápának. A St. Pölten-i események várható következményeit firtató kérdésre a tévében úgy válaszolt, hogy a hangulat nagyon nyomott. A papneveldében történtek „nemcsak a St. Pölten-i egyházmegyének okoztak károkat, hanem sokkal messzebb is hatnak”. A vizitáció előrelátható időtartamáról és esetleges végeredményéről Klüng nem kívánt nyilatkozni. Az elkövetkezendő napokban mindenesetre számos további beszélgetést akar folytatni az egyházmegyében. Megfigyelők szerint a Vatikán által hatalmától megfosztott 68 éves Krenn, aki most szájkosarat is kapott, már nem fog visszatérni hivatalába.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.