Vasárnaptól ismét téli időszámítás

Párizs. Vasárnapra virradó éjszaka Európa legtöbb országában megszűnik a nyári időszámítás. A nyári időszámítást 1976-ban, három évvel az egész világot megrázó első olajár-robbanás után vezették be Franciaországban.

Párizs. Vasárnapra virradó éjszaka Európa legtöbb országában megszűnik a nyári időszámítás. A nyári időszámítást 1976-ban, három évvel az egész világot megrázó első olajár-robbanás után vezették be Franciaországban. A hatóságok a lépést azzal indokolták, hogy így 300 ezer tonna kőolajnak megfelelő energia-megtakarítás érhető el. Az évek során összesen 108 országban vették át a nyári-téli időszámítás rendszerét, a többi között az egykori EGK tagállamai 1986-ban. 2000-ben az akkor már EU-országok úgy döntöttek, hogy meghatározatlan ideig folytatják az órák évente két alkalommal történő átállítását. Európa országai minden év októberének utolsó hétvégéjén állnak vissza a téli időszámításra: ekkor egy órával visszaállítják az órákat, visszanyerve a nyári időszámítás tavaszi bevezetésekor elveszített egy órát. Pakisztánban kísérleti jelleggel idén próbálkoznak először a téli időszámítás bevezetésével, szintén energiatakarékossági okokból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?