Van-e kellemesebb hely, mint az ember otthona?

Otthon – ez a szó már önmagában költemény. Meleg, simogató biztonságot adó, úgy fonódik körénk, mint édes, puha ölelés. Az otthon fogalmát mai értelemben először a rómaiak használták. A nagy szónok, Cicero így írt barátjához, Marcellushoz címzett levelében: „Vajon van-e kellemesebb hely, mint az ember otthona?” Az ókori államférfi szavai bizony öszszecsengnek a magyar közmondással, mely szerint mindenütt jó, de a legjobb otthon. A régi rómaiak az otthon istenségeinek, a lároknak házi oltárt emeltek, amelynek babonaságtól megtisztított alakját ismerhetjük fel a brit házi tűzhelyen és a kandallóban. A britek úgy vélték, hogy az otthonban rejlik az az összetartó erő, mely nagy tettekre sarkallja a nemzeteket. A világ egyik legelterjedtebb szállóigéje, „az én házam, az én váram” nem más, mint 16. századi angol jogelv.

A britek szerte a világba, így a tengerentúlra is elvitték az otthonkultuszt. Az egyik legismertebb amerikai költő, Longfellow egyik dalstrófája így hangzik magyar fordításban:

„Szívem, pihenj, otthon maradj,

Az otthon boldogsága nagy.

Ki összevissza kóborol,

Annak szívében gond honol,

Ha jót akarsz, otthon maradj...”

A német otthon dicsérete fogalmazódik meg Schillernek Az ifjú a pataknál című versében. A boldog szerelmesek a legkisebb kunyhóban is megférnek, így bátorítja a szerző az otthonrakó fiatal házasokat. A francia kispolgár otthonához való ragaszkodását vallja a költő, Saint-Beuve sóhaja 1830-ban: „Születni, élni és meghalni ugyanabban a házban”.

Minden madár a saját fészkét szereti, tartják a temperamentumos olaszok, akiknél még ma is él az igazi családi összetartás és az otthonszeretet.

Természetesen a magyar költők, Petőfi, Arany meghitt családról, otthonról szóló versei kifejezik a magyarok otthonhoz, szülőföldjükhöz való ragaszkodását is.

Mit sem bizonyít ez jobban, mint hogy az otthon varázsát nem a szép bútor, a tökéletes berendezés, hanem az igaz emberi lelkület határozza meg. Az a szívet-lelket melengető belső muzsika, amely szétárad otthonunk minden zugában, s végigkísér egész életünkön át. Az otthon áldott közelségéhez képest minden más hely csak messze idegen. Otthonunkat nem pótolhatja igazán semmi sem. (méri)