Otthon – ez a szó már önmagában költemény. Meleg, simogató biztonságot adó, úgy fonódik körénk, mint édes, puha ölelés. Az otthon fogalmát mai értelemben először a rómaiak használták.
Van-e kellemesebb hely, mint az ember otthona?
A britek szerte a világba, így a tengerentúlra is elvitték az otthonkultuszt. Az egyik legismertebb amerikai költő, Longfellow egyik dalstrófája így hangzik magyar fordításban:
„Szívem, pihenj, otthon maradj,
Az otthon boldogsága nagy.
Ki összevissza kóborol,
Annak szívében gond honol,
Ha jót akarsz, otthon maradj...”
A német otthon dicsérete fogalmazódik meg Schillernek Az ifjú a pataknál című versében. A boldog szerelmesek a legkisebb kunyhóban is megférnek, így bátorítja a szerző az otthonrakó fiatal házasokat. A francia kispolgár otthonához való ragaszkodását vallja a költő, Saint-Beuve sóhaja 1830-ban: „Születni, élni és meghalni ugyanabban a házban”.
Minden madár a saját fészkét szereti, tartják a temperamentumos olaszok, akiknél még ma is él az igazi családi összetartás és az otthonszeretet.
Természetesen a magyar költők, Petőfi, Arany meghitt családról, otthonról szóló versei kifejezik a magyarok otthonhoz, szülőföldjükhöz való ragaszkodását is.
Mit sem bizonyít ez jobban, mint hogy az otthon varázsát nem a szép bútor, a tökéletes berendezés, hanem az igaz emberi lelkület határozza meg. Az a szívet-lelket melengető belső muzsika, amely szétárad otthonunk minden zugában, s végigkísér egész életünkön át. Az otthon áldott közelségéhez képest minden más hely csak messze idegen. Otthonunkat nem pótolhatja igazán semmi sem. (méri)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.