Párizs. A korábbi jelentésekkel ellentétben nem öt, hanem négy halálos áldozata van a párizsi Roissy-Charles-De-Gaulle repülőtéren vasárnap reggel bekövetkezett szerencsétlenségnek.
Van cseh áldozat is
Az áldozatok között két kínai állampolgárt azonosítottak, akik egy kereskedelmi cég nyolc fős küldöttségének tagjaiként Sanghajból Mexikóba tartottak párizsi átszállással. A harmadik áldozat egy cseh állampolgárságú nő volt, a negyediket eddig még nem azonosították. A három sebesült között egy kínai és egy elefántcsontparti nő van.
A Pekingben tartózkodó Paul Andreu francia építész, a De Gaulle reptér 2E termináljának tervezője megdöbbenésének adott hangot a szerencsétlenség miatt. Andreu, aki jelenleg a pekingi nemzeti színház építésén dolgozik, tegnap bejelentette: ma hazatér, és rögtön a párizsi repülőterek igazgatóságának rendelkezésére áll a halálos kimenetelű baleset körülményeinek kivizsgálása érdekében. A mérnök nem kívánt feltételezésekbe bocsátkozni a szerencsétlenség okait illetően, de hozzátette: bár az ultramodern terminál építési terve merész volt, nem használtak hozzá forradalmian új anyagokat. Gilles de Robien közlekedési miniszter, aki a helyszínen tájékozódott, már vasárnap úgy nyilatkozott, hogy semmi nem utal merényletre.
A 750 millió eurós költségvetéssel épült terminált tavaly júniusban az eredeti tervekhez képest késéssel tudták csak átadni, műszaki biztonsági okok miatt. Több francia szakszervezet még így is azzal vádolta a párizsi repülőtéri igazgatóságot, valamint az Air France légitársaságot, hogy a terminál minden áron való megnyitását erőltetik, akár a biztonság rovására is. Vasárnap reggel leszakadt a terminál egyik kiszálló folyosójának mennyezetéből egy körülbelül 30x20 méteres darab, az áldozatok a romok alatt lelték halálukat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.