Vadölő nők törzsi rituáléja

Ranchi. Férfiruhába öltözött, felfegyverkezett nők tartották rituális vadászati szertartásukat India keleti, törzsi népek által lakott vidékének a világtól elzárt falvaiban.

Voltak olyanok is, akik megfenyegették a lakosokatTASR/EPA-felvételA jani shikarnak, vagy az asszonyok vadászatának nevezett eseményen a több száz felvonuló nő dárdával és karddal masírozott végig néhány településen, kiragadva a háziállatokat a rémült lakosok kezei közül.

Az Oraon törzs tagjainak vad rituáléjával, amelyet 12 évente rendeznek meg, egy ötszáz évvel ezelőtti nagy harci győzelemre emlékeznek a törzs tagjai. Fél évezreddel ezelőtt Rohtagar város aszszonyai és lányai részegen fetrengő férjeik és fiaik helyett ragadtak fegyvert, hogy megvédjék szülőföldjüket az indiai szubkontinens jelentős részét akkoriban uralmuk alatt tartó muszlim uralkodók hódító seregei ellen, és nagy győzelmet arattak a betolakodók fölött.

A rendezvény eddig többnyire incidens nélkül zajlik, a törzs tagjai általában előre figyelmeztetik a készülő eseményre a falvak lakóit, akik közül többen ajándékba is adnak egyet-egyet háziállataik közül. Idén azonban a transzba esett nők erőszakosan és fenyegetően viselkedtek azokkal, akik nem adták át szép szóra az állatokat, és bár a szertartást csak a falvakban lehet megrendezni, ebben az évben az asszonyok a városokba is bemerészkedtek, autókat állítottak meg, és pénzt kértek a járókelőktől.

A legutóbbi szertartás 1994-ben volt Indiában. India több mint egymilliárdos lakosságának mintegy 7 százalékát teszik ki a törzsi népek, akik az ország mindentől távoli területein, rendkívül egyszerű körülmények között, igen nagy szegénységben élnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?