Üzenet a tengerésztől

A Kurszk roncsáról tavaly októberben a felszínre hozott holttestek egyikének ruhájában feljegyzést találtak, amely szerint a 118 fős személyzet legalább huszonhárom tagja túlélte a robbanást, a hajó hátsó részében keresett menedéket. Később ott érte őket a halál.

A Kurszk roncsáról tavaly októberben a felszínre hozott holttestek egyikének ruhájában feljegyzést találtak, amely szerint a 118 fős személyzet legalább huszonhárom tagja túlélte a robbanást, a hajó hátsó részében keresett menedéket. Később ott érte őket a halál.

A tengerészt, aki a rövid feljegyzést írta, azonosították: Kolesznyikov hadnagynak hívják. Az augusztus 12-én, 13:15 órakor, „sötétben tapogatózva” írt üzenetben ez áll: „a 6., 7. és 8. részleg teljes személyzete a 9. részlegbe ment át. Itt 23-an vagyunk. Ezt a döntést a baleset miatt hoztuk. Közülünk senki sem tud kijutni a felszínre”.

Kolesznyikov harmincéves volt, és néhány héttel a Kurszk tragédiája előtt nősült. Feleségének is hátrahagyott egy levelet, ezt azonban az orosz haditengerészet nem hozta nyilvánosságra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?