Utak és tévutak a magyar őstörténet-kutatásban

Már-már közhelynek tűnhet, hogy az ősök iránti tisztelet és az egyén történelmi összefüggésekbe ágyazott eredetismerete jótékony szellemi kútfő, gyógyító lelki balzsam, erős kapaszkodó lehet, ugyanakkor ez a tudati erőforrás végzetes torzulásokat is okozhat. A hangsúly mindig a megközelítésen, a tálaláson van. Elméletből pedig akad ezeregy.

Miért nem finnugorok a finnek?

A szkíták aránylag kicsi íjakat és rövid vesszőket használtakA magyar a „legtitokzatosabb” múltú európai nép. Talán ezért is lehetséges, hogy a magyarság eredetének kutatásában különféle irányzatok jöttek létre. A letűnt kommunista rendszerben csak azt a hivatalos álláspontot lehetett megismerni, tanulmányozni, kutatni, melynek kialakulása a Habsburgok idejébe nyúlik vissza. Azokat a tudósokat, akik a hivatalosan deklarálttól eltérő nézeteket vallottak, ellehetetlenítették, mellőzték. Csak a rendszerváltás után, a könyvkiadás cenzúrájának megszűntével váltak hozzáférhetővé olyan munkák, amelyeket addig csak titokban olvasgathattunk.

Hogyan lettünk finnugorok?

Az első nagy támadást Johann Eberhard Fischer (1697-1771) indította a magyar őstörténet ellen Sibirische Geschichte című, 1768-ban Szentpéterváron megjelent könyvében. Ebben kijelenti: „Úgy vélem, az észt, a finn, a lapp, a permi, a vót, a cseremisz, a mordvin, a csuvas – a szavak nem csekély számának egyezése folytán – a mai magyarral közös nyelvek. A vogul jugrik tehát azonosak az ungar-magyarokkal. Az ugri azonos a hungrival, azaz a vogullal, aki egyébként született vadságban és tudatlanságban él.” Hogy bizonyítsa a rokonságot, felsorol 13 szót. Ő maga csak annyit tudott magyarul, hogy az egyet „edgj”-nek, a nyolcat „njoltzi”-nak írta. Összesen 80 szót vizsgált, aminek alapján bátran kijelentette: a magyar, a vogul és az osztják nyelv megegyezése vitathatatlan. A jugri megnevezésről manapság annyit tudunk, hogy feltételezhetően a grúzok nevet viselő kaukázusi nép régi neve, az ugriról pedig azt, hogy a régi ruszok minden keletre lévő idegen népet ugrinak hívtak, kivéve a magyart, mert azt vengernek nevezték, hasonlóan a lengyel nyelvhez.

Fischer munkáját August Ludwig Schölzer (1735-1809) tette igazán ismertté. Ez a tudós férfiú szívből gyűlölte a magyarokat, ezért kapva kapott Fischer ötletén, vagyis a vogul–magyar azonosságon. Örvendezve említi meg, hogy a vogulok rokonai, a szamojédok emberevők. Schölzer egy kukkot sem tudott magyarul, még a vármegyék nevét sem tudta leírni helyesen. Később Sajnovics János (1733-1785) és Gyarmathi Sámuel (1751-1830) lettek kiszolgálói az elfogult és felületes német íróknak. Sajnovics 1768-ban Hell Miksa társaságában utazott a norvégiai Vardő szigetére gyengeelméjű VII. Keresztély dán király óhajára, hogy asztronómiai megfigyeléseket végezzen. Itt figyelt fel a lapp és a magyar nyelv hasonlóságára.

Ezután vagy ötven esztendeig nem akadt senki, aki felkarolta volna az idegenek tanait. Továbbra is hittek a magyarság keleti származásában, és egyre többen keltek útra megkeresni az őshazát. Köztük 1819-ben Kőrösi Csoma Sándor. A szabadságharc leverése után újult erővel (és hatalmi támogatással) támadnak a finnugoristák, élükön Hunfalvy (Hunsdorfer) Pállal. Ő már oly neves követőket is szerzett maga mellé, mint Budenz József, aki 20 éves koráig egy kukkot sem tudott magyarul, de 28 éves korában már az MTA levelező tagja volt, 1868-ban pedig már a budapesti egyetemen tanított. Ekkor vezetteti be a magyar egyetemeken a kötelező finnugor oktatást. Ezek után népünket az ázsiai törökséggel rokonító Vámbéry Ármin ellen már csatasorba állt egy újabb generáció, köztük Szinnyei József és Munkácsi Bernát.

Csak érdekességként jegyezzük meg, hogy a finnek közben már a finnugor kongresszusra sem járnak egy ideje. Rájöttek, hogy kb. 6000 éve ugyanott élnek, vagyis nem keletről vándoroltak oda. Köszönik megvannak, a barátság is megmarad, új történelemkönyveket nyomtattak, és részükről az ügy le van zárva.

Amiről a tankönyvek hallgatnak...

A nem hivatalos változat teljesen más származáselméletet vall. Elsősorban tagadja a finnugor elméletet, továbbá fenntartja az úgynevezett turáni származást, a szkíta–(szarmata)–hun–avar–magyar folytonosságot. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy ugyanazon népről van szó, különféle nevekkel jelölve. Mások (pl. Bobula Ida, Badiny Jós Ferenc) sumér származásúnak tartják a magyarságot. Vannak olyanok is, akik egyenest Dél-Amerikából, Ecuadorból származtatnak minket. De maradjunk az új ásatási és egyéb kutatási leletekkel alátámasztott vizsgálódási körben:

„Vonuljatok a megerősített városokba! / Meneküljetek! Ne késlekedjetek! / Az oroszlán fölkelt fekvőhelyéről.../ Lovasok és nyilasok jönnek.../ Egy távoli nemzetet szabadítok rátok, / Egy le-győzhetetlen régi nemzetet...,/ amelynek nem ismered a nyelvét!” – írja Jeremiás könyve az Ószövetségben. A nép, akiről szó van, természetesen a szkíták. Az a hatalmas nép, amely a Kárpát-medencétől az Altájig elterülő térséget birtokolta. Gazdagságukat példázza az egyik tuvai halomsír, melyben több aranyat találtak, mint Tutenkámenében. A sírban talált ruhákra több ezer apró arany állatfigura volt varrva, és a vezér nyakéke több mint két kilogrammos volt. Ezért is jegyzi a tudomány ezt a leletet az „aranyember” néven. Hadi jártasságukat bizonyítja, hogy még Egyiptomot is megtámadták. Az asszíroknak is ők lettek a vesztük. Hérodotosz járt is a földjükön; tőle ismerjük szokásaikat. Ellenségeiket skalpolták, és a skalpokat a kantárra akasztgatták. Dareiosz perzsa király Kr. e. 513-ban óriási hadsereggel indult ellenük, és majdnem otthagyta a fogát. Tipikus volt állat-ábrázoló művészetük. Magyarország területén folytatott ásatásokból több szarvasalak-ábrázolás is előkerült. Aránylag kicsinek mondható íjakat használtak, rövid vesszőkkel, amelyeket górütosznak nevezett tegezükben a bal oldalukon viseltek. A görög városállamok szívesen alkal-maztak szkítákat rendőrségi feladatok ellátására.

A szkítákkal rokon szarmatáknak sikerült megtörni hegemóniájukat a sztyeppen. Egy haditechnikai újítás, a zárt tömegben támadó nehézlovasság biztosította győzelmüket. A hunokat valószínűleg a szarmaták hívták be, mikor a gótok kiűzték őket Erdélyből. A hunok újítása a merevszarvú reflexíj volt. Kr. sz. 318-tól a kínai forrásokban már említik a hsziung-nu (hiung-nu) nevezetű harcias lovas népet, északi szomszédjukat. Mao-tun nevű san-jüjük egyesítette „valamennyi íjfeszítő népet”. A Han-dinasztia császárai állandó harcban álltak az ázsiai hunokkal, s védekezésül építették a kínai nagy falat. A régészeti leletek pompás civilizációjú, magas kultúrával, saját írással rendelkező népről adnak számot, megcáfolva a tévtant, mely szerint a hunok „félmeztelen, ordítozó, kóborló vadak és nomád csavargók” (lásd Thompson). Arról nincsenek adatok, mit csináltak a IV. századig. Azt viszont tudni lehet, miért vándoroltak nyugatra. A hatalmas szárazság és a kemény tél volt az oka: 375-ben, 391-ben, 400-ban és 401-ben nemcsak a Rajna és a Duna, hanem még a Fekete-tenger is befagyott 12 napra. A másik motiváció az lehetett, hogy a hunok tulajdonképpen ősi földjükre tértek vissza a Kaukázus, a Kaszpi- és az Aral-tó vidékére. 356-ban megtámadták Iránt, és attól kezdve nem akadt legyőzőjük. A világnak ekkor négy nagyhatalma volt: Kína, a Szászanida Irán, Róma és Hunnia. Az utóbbinak néhány nagykirályát név szerint is ismerjük: Balambér, Uldin, Karaton, Oktár, Rúga, Bléda és Atilla. A hunokkal számos történet-író foglalkozott, de csak kettő járt közöttük: Honorius császár követeként 412–413-ban Olim-piodórosz Karaton királynál, majd 448-ban II. Theodosius császár követeiként Maximinosz és Priszkosz rétor Atillánál. A legtöbb rosszat összeíró szerzők eleven hunt soha életükben nem láttak. Atilla halála után a hun birodalom felbomlott, fiai nem tudtak megosztozni apjuk örökén. Egy részük felőrlődött, egy részük visszatért Ázsiába. Más hagyományok és legendák szerint Erdélyben telepedtek meg – ők a mai székelyek elődei.

567–568-as gepida–longobárd véres konfliktus a vége felé közeledett, amikor a longobárd király felfogadta szövetségesének a „vár-hunokat”, ismertebb nevükön avarokat, akik rövid idő alatt megsemmisítették a gepidákat. A Kárpát-medencében előkerült legnehezebb háromélű nyílcsúcsok az avar sírokból láttak napvilágot. Ebből arra is lehet következtetni, hogy ők használták a legerősebb íjakat, melyek új, más formájúak voltak, mint a hunoké. Kagánjuk Baján legalább olyan formátumú vezér volt, mint Atilla. Ő is megadóztatta Bizáncot (is). A VII. századra országukhoz tartozott a mai Bécs területe. A mintegy 1600 lelőhelyről eddig 60 ezer sírt tártak fel. Az avarok is lovas temetkezést folytattak, mint az eleddig tárgyalt népek. A magyaroktól eltérően ők az egész lovat eltemették. Találtak olyan, Kapos menti sírból előkerült lókoponyát is, amelyben benne maradt a nyílhegy. Jól elkülöníthető az avarok három csoportja: kora, közép- és késő avarok. Az utóbbiak az úgynevezett indás-griffesek. Őket tartják kora magyaroknak is. Szarvas mellől 1983-ban egy avar női sírból előkerült egy tűtartó, hosszabb rovásírásos felirattal. Rövid rovásírásos feliratok előtte is ismertek voltak, amelyeket a türk rovás szerint meg is tudtak fejteni. Most is arra számítottak, hogy beigazolódik az avarok török nyelvűsége. De tévedtek! A szarvasi tűtartón a felirat magyar nyelven íródott. Csak egy részét idézem Harmatta János olvasatában: „Ené tűi szőnyeg szőni Karvaly apó készítém.” Vagyis – eszerint – megvan az első magyar nyelvemlék a 600-as évekből, és megvan a magyarázat is, hová tűnt az avarok nyelve. Nem tűnt el, mert ők is nagyobbrészt magyarul beszéltek. A magyar nyelv nem a vogulból és az osztjákból kiszakadt finnugor nyelv, hanem egy önálló ősnyelv, ahogy azt Sir John Browning (1792-1872) is feltételezte.

A honfoglalásról másképp

A magyarokról 862-ben jelentek meg az első írásos emlékek a nyugati évkönyvekben. Az ún. türk, teljesen C formába visszahajló íjat, és a térségben használttól eltérő, elődeikhez hasonlatos, kétélű nyílhegyeket használtak. A sírba nem temették el az egész lovat, csak a bőrben benne hagyott lábszárcsontokat és koponyát. Az arab források megemlítik, hogy örökösen legyőzték a körülöttük élő szlávokat, és hogy nagy kiterjedésűek voltak a szántóföldjeik. A hunok és az avarok egyenes kardjai után újítás volt fegyverzetükben a hajlott pengéjű szablya. Kalandozásaik során eljutottak az Atlanti-óceánig, Córdobába. Bulcsú kb. 200 emberrel kelt át télen az Alpokon. Ebből is kitűnik, hogy a honfoglalás nem szedett-vedett banda menekülése volt.

A legújabb őstörténeti leletek három Magyarország létezését támasztják alá. Egyik itt, a Kárpát-medencében, a másik, amelyet Julianus megtalált, és a harmadik a Kaukázusban. Jeretyán országa talán a legkevésbé ismert, pedig a pápai levéltárakban nyoma van, hogy ide keresztény térítőket kértek és kaptak. Érdekesebb Magna Hungaria sorsa a Volga–Káma összefolyásánál, volgai Bulgarisztánban, amelyet ma Tatarsztánnak hívnak. Őket érte egykor a sikeresen visszavert mongol tá-madás, amely Szüböetej és Dzsocsi útja volt. A második, 1236-os Batu félét már nem tudták kivédeni, de ekkor sem sikerült őket megsemmisíteni. Elméletileg elképzelhető, hogy egész Magyarországig eljutottak mint tatár harcosok... Hisz az aranyhorda visszavonulása után a mai Kazakisztán területén élnek. Magyarnak vallják magukat, az öreg akszakallok (fehér szakállú vének) negyven generációra tudják visszavezetni a családfájukat. És azok emlékeznek, mikor, honnét jöttek. Az egyik részük a turgaji magyarok, a másik a kipcsak magyarok. Persze Kazakisztánban nem lehetett valamikor csak úgy le-fel kutatgatni, hiszen ott volt Bajkonur, Szemipalatyinszk stb. A turgajiakról legalább az 1960-as évek óta tudnak idehaza is. A kipcsakok az Irtis mellett élnek, Omszktól délre, főleg kazak területen. Nyelvet cseréltek, mint a magyarországi kunok, hisz azok is kipcsakok. Ők megtanultak magyarul, a másikok pedig kipcsakul.

Még egy érdekesség: kinek tartanak minket, magyarokat a kínaiak? Chen Moon Geum asszony a Pekingi Egyetem történészprofesszora szerint „a magyarok édesapja hun volt, édesanyja kínai... A hunok megjelenése különböző volt a korai ókorban és az ókor középső szakaszában. A korai ókorban az arcbőrük fehér színezetű volt, az orrnyergük magas és hajzatuk sűrű volt. A középső szakaszban azonban, a házasságok révén a han és a hun nép között a hunok sárgábbak lettek, alacsony lett az orrnyergük, és széles a homlokuk... A magyarok és a kínaiak rokon népek”.

Az őstörténet-kutatás mint minden más tudományág, fejlődik és gyarapodik. Rajtunk is múlik, hogy a legújabb kutatási eredmények milyen mértékben válnak közkinccsé és megtartó erővé.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?