Az ember általában ellenszenvvel viseltetik a kötelező dolgok iránt. Amit kötelezővé tesznek, az bizonyára olyasvalami, amit másképpen senki nem végezne el.
Unni is kötelező?
Az olvasni szerető diákság életében azonban előbb vagy utóbb eljön a pillanat, amikor rádöbben, van érdekes, izgalmas, sőt jó kötelező olvasmány is! E fordulóponttól kezdve kíváncsian üti fel az újabb kötelező művet, remélve a legjobbakat, hiszen a kötelező jelző már nem szükségszerűen negatív kicsengésű.
Barátnőm tanárnak készül, és a nagy többséggel ellentétben nem csak jobb híján választotta ezt a pályát, hanem tényleg tanítani szeretne. Szorgalmasan olvassa a kötelező olvasmányokat, beleéli magát a történetbe, s kérésre bárkinek lelkesen ecseteli, mi történt a főhőssel a legutóbb. Legalábbis így tett, amíg a múltkor az iskolában fel nem világosították: a kötelező olvasmányokat nem azért olvassák, hogy élvezzék, hanem hogy a vizsgán megfeleljenek... S ezt nem valamelyik diáktársuk, hanem egyenesen a tanerő közölte velük, kioktató hangsúllyal: „Ne feledjék, maguk ezt nem azért olvassák, hogy szórakozzanak!“
Hát igen. Változnak az idők, s vele a nézőpontok is. Míg az alap- és középiskolákban a tanár minden igyekezetét latba vetve próbálja ráébreszetni a nebulókat az olvasás élvezetére, egy szinttel feljebb a jövendő tanárokat arra figyelmeztetik, nehogy túlságosan átadják magukat a könyvnek, mert esetleg elsiklanak olyan fontos részlet felett, mint a tapéta színe. Szerencsére barátnőm nem tartja be a felsőbb utasítást, s csak remélhetjük, a többiek sem...
VIGYORGÓ
Két tehén gatyát varr. Az egyik megszólal:
– Bőőőőő.
Erre a másik:
– Honnan tudod, hiszen még fel sem próbáltad?Két szöszi horgászik. Órákig várnak, hogy kapás legyen. Egyszer megszólal az egyik.
– Hé, kölcsönadnád az úszód? Az enyém eltűnt...– Mi a rosszabb annál, mint mikor beleharapsz az almába, és egy kukacot látsz benne?
– ...
– Ha fél kukacot látsz benne...Az egyetemen a szertárból át kell vinni a csontvázat a városi kórház oktatási részlegébe. A feladattal az egyik hallgatót bízzák meg, aki beülteti a csontvázat az autójába, és nekiindul. Az egyik piros lámpánál aztán észreveszi, hogy a mellette álló autó vezetője döbbenten figyeli az utast. A hallgató letekeri az ablakot, és azt mondja:
– Tudja, csak ide viszem a kórházba!
Erre a másik:
– Nem szívesen mondom, de szerintem elkésett!Két idős úr találkozik a kocsmában:
– Te, nagyon jó az új hallókészüléked! Mennyiért vetted?
– Ja, háromnegyed tizenkettő!Az unoka megkérdezi:
– Mondd nagymama, mi az a szerető?
Nagymama felsikít, elhajítja a kötést, felpattan, átgázol a macskán, felrohan a padlásra, feltépi a gardróbajtót, kizuhan egy csontváz.
– A fenébe, tudtam, hogy valamit elfelejtettem....– Harminc hülye van az osztályomban! – dühöngött az osztályfőnök a tanteremben.
– Harmincegy! – kiabálta be Móricka.
– Pimasz kölyök! Azonnal takarodj ki a folyosóra...!
– Ja, így persze a tanár úrnak lesz igaza!– Miért piros az elefántok szeme?
– Azért, hogy jól elbújhassanak a cseresznyefán.
– Láttál már piros szemű elefántot?
– Nem.
– Akkor jól elbújt!
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.