Uniós ételek – az angol konyha

Az európai uniós csatlakozással kitárultak a gasztronómia eddig félig csukott kapui, mind több ételnévvel, hozzávalóval, kulináris alapfogalommal találkozunk. De milyenek lehetnek ezek az ételek? Nem mindenkinek adatik meg, hogy nyakába vegye a világot, s a helyszínen kóstolgassa ízeit.

Az európai uniós csatlakozással kitárultak a gasztronómia eddig félig csukott kapui, mind több ételnévvel, hozzávalóval, kulináris alapfogalommal találkozunk. De milyenek lehetnek ezek az ételek? Nem mindenkinek adatik meg, hogy nyakába vegye a világot, s a helyszínen kóstolgassa ízeit. Kopasz-Kiedrowska Csilla válogatásában most az angolok főztjét próbálhatjuk ki otthon.

Ökörfarkleves

Hozzávalók:

3 evőkanál olaj, 1 db ökörfarok (csigolyáknál elvágva), 20-25 vékony szelet póréhagyma, 1 nagy fej vöröshagyma apróra vágva, 1 kisebb zeller kockákra vágva, 1 babérlevél, kevés szárított kakukkfű, 4 gerezd fokhagyma (egészben), 10-12 szem fekete bors, 3 kávéskanál só, 2 közepes nagyságú sárgarépa, 1 evőkanál liszt, 2-3 evőkanál olaj, 1 deci vörösbor, 2 kiskanál apróra vágott zöldpetrezselyem.

Elkészítése:

Az ökörfarok minden oldalát forgassuk tíz percig forró olajban. Ezután adjuk hozzá a póréhagymát, a vöröshagymát, a zellert, és pároljuk a hússal együtt további tíz percig. Ezután öntsük fel másfél liter vízzel, tegyük bele a babérlevelet, a borsot, a fokhagymát és a sót. Kis lángon, lefedve főzzük másfél óráig, majd tegyük bele a sárgarépát. További fél óráig főzzük, de takarékon. Ha a hús megfőtt, hagyjuk kihűlni, fejtsük le a csontról, a zsírt szedjük le a leves tetejéről.

ĺZ-TIPP

Előző nap készítsük el. Tálalás előtt tíz perccel a lisztet jól keverjük el a vörösborban, öntsük a levesbe és forraljuk fel. A tetejét zöldpetrezselyemmel hintsük meg.

Töltött báránycomb

Hozzávalók:

3 kg-os báránycomb, zsír, só. A töltelékhez: 5 dkg zsír, 3 fej vöröshagyma, 3 burgonya, 3 evőkanál vaj, 3 evőkanál liszt, 1 deci tej, 1 deci tejszín, 1 tojás, 4 evőkanál reszelt sajt, 2 kávéskanál só, őrölt fekete bors, 1 mokkáskanál rozmaring, 4-5 evőkanál zsemlemorzsa, 4-5 evőkanál reszelt sajt, 4-5 evőkanál olaj.

Elkészítése:

A combról a faggyút leszedjük, a húst besózzuk, bekenjük zsírral vagy olajjal, és közepesen forró sütőben 2-3 óráig sütjük. Ha kész, felszeleteljük, de úgy, hogy a húst a csontról nem vágjuk le, csak a csontig vágjuk be, vagyis a comb egyben marad. A szeletek közé tesszük a tölteléket, és az egész combot beborítjuk a maradékával. Meghintjük zsemlemorzsával, reszelt sajttal, meglocsoljuk zsírral vagy olajjal. Visszatesszük a forró sütőbe, és kb. 30 percig sütjük.

A töltelék: 5 dkg zsírt felolvasztunk, beleteszünk 3 apróra vágott vöröshagymát, 3 nagyobb főtt burgonyát apróra vágva, és fedő alatt fél óráig pároljuk (időnként megkavarjuk). Ha megpuhult, villával szétnyomkodjuk, pürészerűre. Amíg a burgonya és a hagyma párolódik, egy másik edényben felolvasztunk 3 evőkanál vajat, és világosra pirítunk benne 3 evőkanál lisztet, fölöntjük 1 deci tejjel, 1 deci tejszínnel, állandó keverés mellett. Ezután hozzáadjuk a burgonya-hagymapürét, beleütünk egy egész tojást, belekeverünk 4-5 kanál reszelt sajtot, 2 kávéskanál sót, borsot, rozmaringot (aki nem szereti, kihagyhatja).

ĺZ-TIPP

Lehetőleg jénai tálban süssük, így azonnal tálalhatjuk. Párolt zöldborsót adunk hozzá.

Angol roastbeef

Hozzávalók:

3-4 kg-os bélszín, só.

Elkészítése:

A húst (egyben) jól besózzuk, zsineggel szorosan összekötözzük és forró sütőben zsír és víz nélkül sütjük. Ha angolosan akarjuk, 1 és 1/2 óráig, ha félangolosan, akkor 2 óra hosszat. Forró tálra tesszük és azon vágjuk fel.

Zöldségsaláta

Hozzávalók:

Zsenge sárgarépa, gyökér, karalábé, zöldborsó, kelbimbó, zöldbab, 3-4 szál spárga, kevés húslé, olaj, ecet, só, 3-4 kanál majonéz, 2 főtt tojás.

Elkészítése:

A sárgarépát, a gyökeret, a karalábét felvágjuk (csíkokra vagy karikákra, kockákra, tetszés szerint), és zsírtalan húslében puhára főzzük. A zöldborsót, a kelbimbót, a zöldbabot, a spárgát (utóbbiakat egyforma nagyságúra vágva) sós vízben megfőzzük, leszűrjük és hűlni hagyjuk. Egy nagy tálban összekeverjük a húslében főtt zöldséggel, ecetet (vagy citromot) és olajat teszünk rá, kevés friss vagy szárított tárkonyt (népies neve: esztragon, tárkonyüröm; latin neve: Artemisia dracunculus L.), turbolyát (népies neve: illatos turbolya, olasz saláta, zamatos turbolya; latin neve: Anthryscus cerefolium H.), és néhány órára hűtőbe tesszük. Tálalás előtt keverjük hozzá a majonézt, és főtt tojásszeletekkel díszítjük.

Berakott krumpli

Hozzávalók:

6 krumpli, 1 kávéskanál mustár, 1 evőkanál vaj, 1 kanál liszt, egy kisebb fej vöröshagyma, 1 kávéskanál apróra vágott zöldpetrezselyem, 1 tojás, 2 deci tej, 2 evőkanál reszelt parmezán, só.

Elkészítése:

A jénai tálat vajjal kikenjük, meghintjük az apróra vágott hagymával és zöldpetrezselyemmel (az oldalait is). A krumplit megfőzzük, meghámozzuk. Másik edényben megolvasztjuk a vajat, hozzáadjuk a lisztet (de nem barnítjuk meg!), és felhígítjuk a tejjel. Addig keverjük, míg főni kezd, akkor levesszük a tűzről, kissé hűlni hagyjuk. Beletesszük a mustárt, a reszelt sajtot, a tojást, sót. A krumplit karikákra vágva soronként lerakjuk a tálba, ráöntjük a mártást, és 25 percre az előmelegített sütőbe tesszük.

Angol teasütemény

Hozzávalók:

20 dkg liszt, 2 csapott kávéskanál sütőpor, pici só, 10 dkg vaj (vagy margarin), 20 dkg kristálycukor, 1 tojás, 3 evőkanál tej, 10 dkg mazsola, 15 dkg cukrozott gyümölcs, mazsola, cukrozott gyümölcs apróra vágva, 1 tojás felvert habja.

Elkészítése:

A lisztet, a sót, a sütőport összeszitáljuk. A vajat a cukorral, a tejjel és az egész tojással habosra keverjük. Ezután összekeverjük a liszttel, beletesszük a mazsolát és a cukrozott gyümölcsöt. A tésztából dió nagyságú golyókat formálunk, a tetejüket tojáshabba mártjuk (a tojáshabot ne verjük túl keményre!), és meghintjük kristálycukorral. A golyócskákat kivajazott tepsire tesszük, egymástól kb. 6 centi távolságra. Tizenöt percig sütjük előmelegített sütőben.

ĺZ-TIPP

Jól záródó dobozban sokáig eláll.

Vesepecsenye

Hozzávalók:

80 dkg vesepecsenye, 20 dkg zsír, 1 evőkanál mustár, só, bors, 2 deci tejfel.

Elkészítése:

A megtisztított vesepecsenyét bekenjük mustárral, megszórjuk borssal, leforrázzuk a zsírral, pihenni hagyjuk, majd ezt megismételjük. Előmelegített sütőben sütjük, s közben tejfellel locsolgatjuk. Nagyon vékonyra szeleteljük. Sózni csak a felszeletelés előtt néhány perccel szabad.

ĺZ-TIPP

Angolosan fél óra alatt készül el, ha jobban át akarjuk sütni, egy óra kell hozzá.

Beefsteak

Hozzávalók:

80 dkg vesepecsenye, 15 dkg zsír, 1 fej vöröshagyma, 6 db tojás, só, bors.

Elkészítése:

A húst gömbölyű szeletekre vágjuk, borssal, reszelt hagymával megkenjük és állni hagyjuk. Nagyon forró zsírban (vagy olajban) hirtelen sütjük (5 vagy 8 percig). Sütés közben sózzuk meg. Minden szeletre tükörtojást teszünk. Négy-ötféle köretet adunk hozzá.

Angol filé

Hozzávalók:

80 dkg vesepecsenye, 10 dkg füstölt szalonna, 20 dkg zsír, 1 fej vöröshagyma, 2 tojás, 10 dkg sampinyongomba, zöldpetrezselyem, 2 deci tejfel, só, bors.

Elkészítése:

A vesepecsenyét megtisztítjuk és pár napra a fagyasztóba tesszük. Mielőtt elkészítjük, megtörölgetjük, hogy ne legyen nedves, és beborsozzuk. Forró zsírban (vagy olajban) 15-20 percig sütjük, forgatva. Ezalatt elkészítjük a tölteléket. A kockákra vágott szalonnán megpároljuk az apróra vágott hagymát, petrezselymet, gombát, sózzuk-borsozzuk, ráütjük a tojást, és jól elkeverjük. A húst kivesszük a zsírból, hosszában bevágjuk, beletesszük a tölteléket, összehajtjuk, átkötjük, visszatesszük a zsírba és puhára pároljuk. A tejfelt csak a végén öntjük rá. (k)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?