Üljön bele a gyerek a vásárlás előtt

A még szeptemberben elfogadott kormányrendelet szerint 2007. június 1-jétől Szlovákiában is kötelező lesz a gyermekülések használata a személy- és tehergépkocsikban is. Miért fontosak a gyerekülések? Mire ügyeljenek, ha gyerekülést vásárolnak – a drágább vagy az olcsóbb a jobb megoldás?

Meglepő, hogy az országban gondot jelentett egy olyan rendelet elfogadása, amely a gyermekek egészségét hivatott védeni.

Nem szavazták meg

Szlovákia már többször figyelmen kívül hagyta a biztonsági ülések bevezetéséről szóló kötelezettséget – hiszen ezek használatát az Európai Unió irányelve alapján már 2004. május 1-jén be kellett volna vezetni.

A kötelező használatot tavasszal a parlament is megpróbálta törvénybe iktatni, ám a képviselők – egyebek mellet az ülések ára miatt is – nem fogadták el a javaslatot. A Fico-kabinet úgy döntött, elkerüli a parlamentet és kormányrendeletként teszi kötelezővé a gyereküléseket. Az eredeti rendelet már ráadásul e hónap elejétől tette volna kötelezővé a használatukat, de szociális okokra hivatkozva a kormány jövő júniusra tolta ki a határidőt.

Nagy a kínálat

Talán még soha nem volt ilyen nagy a kínálat a gyermekülések piacán, mint manapság. Üléseket márkás autókereskedésekben, bababoltokban, kisebb autóalkatrész-szaküzletekben, hipermarketekben, üzlethálózatokban vagy éppen a világhálón lehet vásárolni. Az ülések formája és elsősorban az ára az, ami szüntelenül változik. A legegyszerűbbek 500 koronába kerülnek, de vásárolhatók 5 vagy akár 10 ezer koronásak is.

A legfontosabb szabály viszont az, hogy soha ne vásároljunk olyan ülést, amelyet nem volt lehetőségünk először kipróbálni autónkban. Természetesen eladója válogatja – sajnos nem mindenhol teszik lehetővé a próbát, mivel az eladók azt gondolják, munkaköri kötelességük csupán az áru eladására vonatkozik.

Olvasóinknak mégis azt ajánljuk, csak olyan helyen vásároljanak, ahol megengedik, hogy az ülés beszerelését a gyakorlatban is kipróbálják.

ISOFIX – még nincs minden autóban

A gyerekülések rohamos elterjedése volt az oka annak, hogy az ülések tervezői egy egységes rendszert találjanak ki ezek rögzítésére. Ennek a beszerelési szabványnak az ISOFIX nevet adták, amely az autó eredeti biztonsági berendezéseit gyakorlatilag fölöslegessé teszi. A gyermekülés rögzítése két ponton keresztül történik: a hátsó ülőlapon két kampó található, amelyekhez közvetlen rögzíthető az ülés.

A gond csupán az, hogy nem minden gépkocsiban van ISOFIX, és ugyanez vonatkozik a gyerekülésekre is. Az üléseken nagyon gyakran feltüntetik az „universal” szót, de ez nem jelenti azt, hogy a biztonsági ülés automatikusan minden autóba beszerelhető. Előfordulhat ugyanis, hogy az autó biztonsági öve egyszerűen nem elég hosszú az adott ülés rögzítéséhez.

Kisebb autóknál nem kizárt, hogy a hátsó ülőlap teszi lehetetlenné az ülés biztonságos beszerelését. A biztonsági ülés vásárlásánál külön figyelmet kell szentelni annak, hogy milyen gépkocsikba szerelhető bele az adott ülés.

Az ISOFIX eljárás úttörője a Volkswagen volt, de később más gyárak, mint a Volvo vagy a Renault is jelentkeztek kompatibilis megoldással. A rendszer a gyakorlatban lényegesen megkönnyíti a gyerekülés rögzítését az autóban.

A rendelet nem a legszigorúbb

A Szlovákiában elfogadott rendelet szerint tehát a gyermekülések a 15 évnél fiatalabb és 150 centiméternél alacsonyabb gyermekek számára lesznek kötelezőek. Ez a rendelet viszont nem tartozik a legszigorúbbak közé az unióban, mivel két esetben kivételt tesz: a harmadik gyereknek nem kell pótülés – ebben az esetben ugyanis elég, ha a gyerek csak biztonsági övvel van bekapcsolva.

A másik kivétel pedig csak lakott területeken és arra az esetre vonatkozik, ha a gyermek három évesnél idősebb, és a gépjárműnek nem tartozéka az ilyen ülés. Ezek a kivételek viszont csak Szlovákia területén lesznek érvényesek. A rendelet továbbá tiltja, hogy az ülés a menetiránnyal ellentétes irányban legyen rögzítve olyan ülésen, amelyet légzsák véd, és az nincs kikapcsolva.

Kirepülhetnek az ablakon

Szakértők szerint a gyermeküléseket már régen kötelezővé kellett volna tenni, mivel a gyermekek az autóban rendkívül nagy veszélynek vannak kitéve. Nem csak azért, mert ütközéskor kirepülhetnek az első ablakon. A karambolok során ugyanis a felnőtteket védő légzsákok életveszélyesek lehetnek számukra, ha nincsenek biztonsági ülés be kötve. (dem)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?