Komárom. Azt, hogy a Selye János Gimnáziumban komolyan gondolják a tehetséggondozást, mi sem bizonyítja jobban, mint diákjaik kiváló szereplése a különböző tantárgyversenyeken.
Újabb komáromi sikertörténet
Több Nobel-díjassal is találkoztak
„Különleges élmény volt ez a 10 nap, amelyből lényegében két napot tett ki a verseny, a többit pedig városnézéssel, a helyi specialitások megismerésével, strandolással, egyetemlátogatással töltöttünk – mesélte az idei tanévben érettségiző József. – Az egyetemen például arra biztattak bennünket, hogy minél nagyobb számban jelentkezzünk hozzájuk. Több Nobel-díjas fizikussal is találkoztunk, előadásaikat hallgattuk, majd arra is készségesen vállalkoztak, hogy közös fényképeket készítsünk velünk. Ezek a találkozások is meghatározó élményt jelentettek számomra.” A versennyel kapcsolatban József elmondta: számára a gyakorlati rész jelentette a komolyabb kihívást, az elméleti résszel nem voltak gondok.
Szabadidejében fizikázik
Bár a matematika és a fizika már az alsóbb évfolyamokban is a kedvenc tantárgyai közé tartozott, igazán komolyan két évvel ezelőtt kezdett vele foglalkozni, mégpedig Szabó Endre tanár úr biztatására. „Az egyik fizikaszakköri órán megkérdezte tőlünk, hogy ki szeretne kijutni a nemzetközi olimpiára, amiért ugyan sokat kell dolgozni, de nem lehetetlen teljesíteni ezt a célt. Én akkor jelentkeztem, és valóban, itt a bizonyíték, hogy igazat mondott a tanár úr. Itt szeretnék köszönetet mondani másik fizikatanáromnak, Sebők Istvánnak is. Persze nagyon fontos, hogy az ember ne csak értse, de szeresse is a fizikát, hiszen nemcsak a szakkörökön kell foglalkozni vele, hanem szabadidejének egy részében is. Én heti egy alkalommal Budapestre is járok olimpiai előkészítőbe, ahol egyetemi tanárok foglalkoznak velünk” – tudtuk meg Józseftől.
A gimis tananyag nem kihívás
Elmondása szerint azért jut idő a barátokra, csavargásra is, ő sem bújja állandóan a könyveket. Az érettségi után Budapesten, az ELTE-n szeretne továbbtanulni. És mivel az elméletet jobban szereti a gyakorlatnál, a fizikán belül is a tudományos pálya vonzza. A mosolygós fiatalember kérdésünkre elárulta még, hogy a fizikaórákra nemigen kell készülnie, a gimis tananyag számára már nem jelent kihívást. Osztálytársai helyett a fizikaházit ugyan nem szokta elkészíteni, de dolgozatírás előtt gyakran kérik meg őt a tananyag elmagyarázására.
Az érettségi mellett természetesen az idei tanévben is készül az olimpiára, hiszen, ha minden jól megy, Szingapúr után egy másik egzotikus országba, Iránba juthat el. Ott rendezik ugyanis jövőre a 38. Nemzetközi Fizikai Diákolimpiát. Az eddigi eredményeihez gratulálunk és további sikeres versenyzést kívánunk Józsefnek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.