Újabb ámokfutómerénylet Németországban

Berlin |

<p>Újabb ámokfutómerényletet követtek el csütörtökön Németországban. Az első hírek szerint ezúttal egy 23 éves támadó késsel rárontott a tanárokra egy ludwigshafeni szakképző iskolában.</p>

A támadásban egy tanár életét vesztette, több másik ember pedig megsebesült, de számuk még nem ismert. A 23 éves tettest az oktatók ártalmatlanná tették, majd a rendőrség őrizetbe vette.

Az iskolaépületet kiürítették, és rendőrök, mentők vették körül. A hatóságok megkezdték az eset kivizsgálását, a tettesről azonban részleteket egyelőre nem közöltek.

A történtekről azonnal tájékoztatták Kurt Becket, Rajna-Pfalz tartomány miniszterelnökét, aki a tartományi látogatáson tartózkodó Horst Köhler államfőt kísérte éppen.

Az elmúlt időszakban Németországban több hasonló merénylet történt. Tavaly márciusban óriási sokkot okozott, amikor a baden-württembergi Winnendenben egy 17 éves ámokfutó volt iskolájában több tanárral, illetve diákkal, majd menekülés közben több járókelővel, valamint önmagával is végzett. A merénylet összesen 16 halálos áldozatot követelt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?