Új kezdet

Ige: „Eljön az az idő – így szól az Úr –, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával. Nem olyan szövetséget, amilyent őseikkel kötöttem, amikor kézen fogva vezettem ki őket Egyiptom földjéről. De ezt a szövetséget megszegték... Hanem ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni...: Törvényemet a belsejükbe helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig népem lesznek. ...mert mindenki ismerni fog engem, kicsinyek és nagyok – így szól az Úr –, mert megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre.”

(Jeremiás könyve 31, 31–34.)

A múlt század első felében kialakult egy teológiai, filozófiai nézet a „felnőtté vált emberről”. Eszerint az emberiség túl van már fejlődésének csecsemőkorán, annak csetlésén-botlásán. Túl van már a tanulás gyermekkorán is, a nagy lelkesedések, a tévedések és igazságra ébredések idején. A felvilágosodás eszméin és az ipari forradalom vívmányain igen csak megizmosodva úgy gondolta, hogy már nyugodtan elengedheti a szülői kezet. Nincs szüksége többé az „atyáskodó” gondviselésre, hisz megáll a saját lábán is. Olyan nagynak látta már magát, hogy arra a véleményre jutott, „az Isten halott”. Önnön dicsőségének keresése kapcsán ostromolni kezdte a fellegeket is. Megépült az Eiffel-torony, elkészült a Titanic, és feltörekvő gyermekként elkezdett civakodni az örökségül kapott földön. Ám megérkeztek szinte menetrendszerűen a kijózanító sokkok is: a Titanic az első útján elsülylyedt, a hatalmi civódásnak hatalmas világégés lett a következménye. Ezeken a lépcsőkön haladva gondolták, hogy az emberiség elérkezett a nagykorúsághoz. Rá kellett jönnünk, hogy a nagykorúsággal (vagy vélt nagykorúsággal) nem jár együtt automatikusan a hibátlanság, a tévedhetetlenség. A világháborúban győztesek gőgje és kapzsisága egyértelművé tette ezt, s egyúttal a folytatás csíráját is magában hordta, s nem gondolom, hogy bárki is felelősséggel merné állítani, hogy ez a parázs Hirosima vagy Nagaszaki hamuja alatt végleg kihunyt. Napjainkban is az izzó harag vagy az elkeseredett fanatizmus által átitatva a világ bármely pontján lángra kaphat, máskor meg az erő és hatalom felsőbbrendűségével avatkozik be. Nem kevésbé hibás a nagykorúság olyan értelmezése, amely még károsabb lehet az előzőknél. Amikor a felnőtté válás érzése azt jelenti, hogy nekem mindent szabad, és minden énértem van. Amikor kizárólag a kényelem, a kedvtelés vagy a haszon válik a dolgok egyetlen mozgató rugójává. Ezért van egyre nagyobb feszültség a föld bizonyos régiói közt, s ezért szennyeződik, fertőződik környezetünk.

Izrael népe hasonló módon vonta ki magát Isten szövetségének kötelékéből. Elfeledkezve arról, miként vezette őket az Úr Egyiptomból az ígéretek beteljesedése felé. Mint a gyerek, aki makacsul kivonja magát az atyai kéz gondviselése alól, saját kívánságai és bálványai érdekében. Emiatt következett a választott nép babiloni fogsága. De Isten ígérete egy megújuló szövetség lehetőségét mutatja. Nem kézen fog, mint Egyiptomban, hanem isteni módon kezel felnőttként. A kegyelem szövetségében új lehetőséget kínál a bűnbocsánaton keresztül. Igazán nagyvonalú ajánlat! Nem az égbe törő, hanem onnan aláhajló, és Jézus Krisztus vére által megújított szövetség: a megbocsátás szövetsége. Ebben a szövetségben az emberi harag megszelídül, az önzés megszégyenül, s helyébe lép a szeretet által munkálkodó hit.

A szerző református lelkész