Elmélkedések Róbert Bezákkal – 1. rész: A hatalomról és a felelősségről
ÚJ HAVI sorozat a VASÁRNAPBAN
A fénypontja, alfája és ómegája ez ünnepi kiadásnak az a mélyreható beszélgetés, melyet Vrabec Mária folytatott Róbert Bezákkal, a máig tisztázatlanul leváltott nagyszombati érsekkel, és amely egy több részes sorozat első témája, nagyon sok mindenben rávilágítva a jelenlegi áldatlan helyzetekre. Mert most a hatalomról és a felelősségről társalkodtak éppen, keresve a lelki és szellemi okait, hátterét annak, mi történik az emberrel, ha magas pozíciót kap. Hiszen sokan tapasztaljuk a közvetlen környezetünkben is, hogyan ront el tehetséges, tisztességes és valaha szívélyes embereket a hatalom. Hogyan válnak számítóvá, fontolják meg, kivel érdemes tartaniuk a kapcsolatot, mennyire gyanakvóak és fölényesek. Az érsek úr egy sor olyan okos következtetésre jut, amit mi mindnyájan megszívlelhetünk. Mert csak magunkon tudunk segíteni.
Mi történik az emberrel, ha magas pozíciót kap? Mitől ennyire mámorító és egyben mérgező a hatalom? Miért ragaszkodnak hozzá egyesek azon az áron is, hogy emberi méltóságuk utolsó morzsáit is elveszítik? Hogyan lehet küzdeni ez ellen? Ki az, aki elbírja a hatalmat anélkül, hogy gerincproblémái támadnának tőle? Minden politikus azt állítja, hogy felelősséget érez választóiért, a nemzetért, a hazáért. Lehetséges ez? Mi a helyzet az egyházi hatalomgyakorlókkal?
Mindezekre, és sok más kérdésre is választ kapnak, ha a már megvásárolható Vasárnapban elolvassák Vrabec Mária és Róbert Bezák kimerítő, tanulságos beszélgetését. * A következő elmélkedés április 30-án, a Vasárnap 18. számában jelenik meg.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.