Új célpontot jelöltek ki a New Horizons űrszonda számára

London |

<p>A Kuiper-öv egy objektumát fogja közelebbről &quot;szemügyre venni&quot; következő küldetéseként az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) New Horizons űrszondája, amely első számú missziójaként idén júliusban minden eddiginél közelebb jutott a Pluto törpebolygóhoz.</p>

A 2014 MU69 jelzésű objektum egyike azon két üstökösszerű égitestnek, amelyeket a misszióban részt vevő kutatók jelöltek meg lehetséges új úti célként. A NASA most alaposan áttanulmányozza a tervet, mielőtt hivatalosan is jóvá hagyná azt - adta hírül a BBC News.    A New Horizons idén júliusban másodpercenkénti 14 kilométeres sebességre gyorsulva száguldott el a Pluto mellett. Az űrszondát ekkor 12,5 ezer kilométer választotta el a törpebolygótól, részletgazdag fotókat készített róla, hét tudományos műszere folyamatosan gyűjtötte az adatokat a Plutóról és annak holdjairól.    A Naprendszer külső, fagyos részén, a Kuiper-övben lévő új célpont nagyjából 1,5 milliárd kilométerre van a Plutótól. Az objektum körülbelül 45 kilométer átmérőjű és a kutatók szerint egyike a Plutóhoz hasonló nagyobb égitesteket alkotó elemeknek.     "Úgy véljük, hogy ez jóval kevesebbe fog kerülni, mint az elsődleges misszió, ugyanakkor új és izgalmas tudományos ismeretekkel fog szolgálni számunkra" - mondta John Grunsfeld, a NASA vezető beosztású munkatársa.    A New Horizonsnak elegendő üzemanyaga van egy újabb "randevúhoz", és a szakemberek szerint az űreszköz a 2020-as évek végéig vagy akár még tovább is szolgálatban marad.     A Hubble űrteleszkópot kezelő szakemberek tavaly nyáron öt jeges objektumot fedeztek fel a New Horizons repülési útvonalán, végül kettőre szűkítették a lehetséges új célpontok számát.    Október végén és november elején az űreszköz egy sor manővert fog végrehajtani, hogy megkezdje útját a 2014 MU69 felé. Az újabb nagy találkozásra a tervek szerint 2019. január 1-jén kerülhet sor. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?