Kármán Tódor, a hangnál sebesebb, szuperszonikus repülőgép megszerkesztője, a világ első űrhajógyárának megalapítója a második világháború idején az amerikai hadsereg egyik kulcsfontosságú tanácsadója volt.
Ufók: rossz angol kiejtéssel beszélő magyarok
A nyolcvankét éves Kármán Tódor a Fehér Ház rózsakertjében tanácstalanul álldogált a lépcső tetején, kínzó köszvénye akadályozta őt útja folytatásában. Épp arra az ünnepségre igyekezett, amelyen a világon elsőként neki adta át az elnök az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Érdemérmét. A már életében legendává vált ifjú John Fitzgerald Kennedy karját nyújtva szolgálatkészen sietett a legnagyobb élő tudós segítségére. Kármán nyájasan elhárította a segítséget: „Elnök úr, lefelé nincs szükség segítségre, csak felfelé.”
Érdemes újonnan feleleveníteni a marslakók legismertebb legendáját – négy változat forog közszájon –, amelyet Francis Crick Nobel díjas biológus, a DNS kettős spiráljának felfedezője jegyzett fel. A Szilárd Leó nevéhez kapcsolódó történet szerint egy fogadáson Enrico Fermi, aki épp magyar barátjával együtt szerkesztette meg a világ első atomreaktorát, népes társaságban a civilizációk kialakulásának folyamatáról elmélkedett. Elmondása szerint a Tejútrendszerben legalább százmillió, a mi Napunkhoz hasonló csillag van. Ebből több millió körül a Földünkhöz hasonló bolygó kering. Tehát szükségszerű, hogy egynéhányon közülük a miénkhez hasonló élőlények és civilizációk alakultak ki. Viszont ha ezek sokkal fejlettebbek nálunk, akkor esetleg égi vándorútra kelnek, hogy felkeressék a környező élőlényeket. Miután megszólalásig hasonlítanak az emberekre, a látogatásukat talán észre sem vesszük. „Ha pedig itt vannak közöttünk e rendkívül intelligens lények, hogyan ismerjük fel őket?” – tette fel a szónoki kérdést. Ezt a közelében álló Szilárd Leó nem hagyhatta ki: „Egyszerűen: kicsit furcsa az angol kiejtésük. Magyaroknak mondják magukat.” (o-e)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.