Tűzoltók világtalálkozója Gyulán (fotókkal)

Gyula |

<p>A legnagyobb magyarországi turisztikai esemény lesz 2009-ben a XVIII. Nemzetközi Tűzoltó Csillagtúra, amelyet május 21–24. között rendeznek meg a Békés megyei Gyulán.</p>

A négynapos fesztivál nyitányaként a nézősereg előtt színpompás ünnepi felvonulás lesz Gyula legszebb utcáin, terein.

A csillagtúrák programjának hagyományos elemei közé tartoznak a szakmai előadások, a muzeális tűzoltójárművek Oldtimer bemutatói, ügyességi versenyek, tűzoltási bemutatók, katasztrófavédelmi gyakorlatok. A fesztivál egyik leglátványosabb eseménye lesz a nemzetközi tűzoltó zenekari találkozó.
A nemzetközi sajtó képviselői csütörtökön és pénteken a megyeszékhelyen, Békéscsabán majd Gyulán tájékozódtak az előkészületekről. A szervezőbizottság elnöke, a gyulai tűzoltóság parancsnoka, Dudaszeg József alezredes: megtudtuk tőle, hogy a fesztiválra eddig 16 nemzet 3 ezer tűzoltója jelentkezett, de az érdeklődés folyamatos. Reményeik szerint ötezer tűzoltó fog részt venni a fesztiválon a világ minden tájáról, és tízezer turista érkezik majd. A XVIII. Nemzetközi Tűzoltó Csillagtúra kulturális eseményeibe Békés megye fiatalsága is bekapcsolódik. Dudaszeg József elmondta, hogy az általános és a középiskolások számára például helytörténeti pályázatot írtak ki: a gyerekek gyűjtsék össze településük tűzoltóhagyományait, s rövid esszé formájában küldjék be. Domokos László, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke a fesztiválhoz kapcsolódó közös akciók fontosságát emelte ki. Gyula polgármestere, Perjési Klára vetített képes előadáson beszélt a város fejlesztéséről, bemutatta a szomszéd országokban is méltán híres várfürdő új beruházásainak terveit.
Gyulán másodízben rendezik meg a tűzoltók világtalálkozóját, először 1993-ban volt Nemzetközi Tűzoltó Csillagtúra a városban: az akkori fesztivál négy napja alatt több valutát váltottak forintra és költöttek el helyben, mint amennyi Békés megye OTP-kirendeltségeinek éves pénzváltó forgalma volt. Ráadásul számosan örökre visszajáró vendégeik maradtak.
Erkel Ferenc szülővárosa, Gyula a világtalálkozón bővelkedni fog látványosságokban. A tervek szerint a Korda Filmstúdió produkciójaként Tűz-víz címmel táncshow-t rendeznek, amely az őselemek, a tűz és a víz egységét és harcát jeleníti meg. A látogatók bemutatósátorban ismerkedhetnek meg a megye és nagyobb településeinek gazdasági és kulturális életével, a fontosabb cégekkel, vállalatokkal. Korábban Szlovéniában, Olaszországban, Németországban, Dániában és Ausztriában rendeztek csillagtúra fesztivált. Gyula tűzoltóinak célja, hogy az általuk rendezett világtalálkozó legyen a legemlékezetesebb. (Zelei Miklós)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?