Túlélte balesetét az arcon öklelt torreádor

Madrid |

<p>Feltehetően megbénult az arca és fél szemére megvakult az a torreádor, akit az arcán döfött át a szarvával egy bika – közölte az őt kezelő kórház a hét végén.</p>

A televízióban is látható volt a jelenet, amint a bika bal szarvával az egyik legnépszerűbb spanyol matador, Juan José Padilla bal állkapcsába döfte a szarvát, és az a szemüregen át jött ki, nyomva kifelé a szemgolyót, miközben az északkelet-spanyolországi Zaragozában tartott bikaviadal nézői sikoltoztak a borzalomból.
Padilla állapota stabil, és lábadozik az ötórás arcregeneráló műtét után – áll a Miguel Servet kórház közleményében.
A közlemény szerint a 39 éves Padilla szem-, csont-, izom- és bőrsérülést szenvedett, amikor a bika a földhöz szegezte és felöklelte. A sebészek több arcidegét nem tudták helyrehozni.
A televízió azt is bemutatta, amint Padilla az arcából ömlő vérrel felkelt a porondról, miközben az aréna dolgozói elvezették a bikát.
"Nem látok, nem látok semmit!"- kiáltotta a matador, miközben a zaragozai Misericordia aréna elsősegélyhelyére vitték, ahonnan pedig végül kórházba szállították.
A Marques névre hallgató bika 508 kilogrammot nyomott, és a második állat volt, amellyel péntek este, a Zaragozában évente megrendezett Virgen del Pilar ünnepség második napján Padilla megküzdött.
A sebészek titánlemezekkel és hálóval pótolták részlegesen Padilla arccsontját és szemüregét – áll Simon Sanz és Nadal Cristobal orvosok közleményében.
Padillának ugyanakkor szerencséje volt, hogy a bika szarva nem hatolt be az agyába – mondta el Vicente Yesteras, a matador egyik segítőtársa.
A 38 éves torreádort csodálják Spanyolországban bátorságáért, azért, hogy a legveszélyesebb bikákkal sem fél megküzdeni.
Bár matadorok gyakran sérülnek meg az arénában, a két legutóbbi, neves torreádort érintő haláleset 1984-ben, illetve 1985-ben történt. Az akkori tragédiák nemzeti gyászhoz és a bikaviadal iránti érdeklődés fellángolásához vezettek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?