Tragikomédia volt az elmúlt huszonegy év

Közel ötmilliárd koronába került, de megérte. Legalábbis azok szerint, akik a befejezése mellett kardoskodtak. Miroslava Cibulková felvételeIgazat kell adnunk Ivan Gašparovič államfőnek, aki az ünnepélyes megnyitóra érkezve azt mondta, a pozsonyi nemzeti színház új épületével kapcsolatban nagyon sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy új lenne. Annak ötlete, hogy fel kellene építeni, még az elmúlt évszázad 70-es éveiből származik, az akkori szlovák miniszterelnök, Peter Colotka kezdeményezte a legvehemensebben a pozsonyi nemzeti felépítését. (Ő egyébként még megélte az átadást is, szombaton ott volt a meghívott vendégek között.) Az akkori prágai elvtársaknak nemigen fűlött a foga a terv megvalósításához, de végül meg kellett hajolniuk a tény előtt, hogy a szlovák fővárosnak nem volt elég színháza.

A szlovák nemzeti színház új épületének eredetileg egy bomba ütötte kráter helyén kellett volna állnia, a mostani elnöki palotával átellenben, ott, ahol jelenleg a Crowne Plazára átkeresztelt Fórum Szálloda díszeleg. Ez is eszébe juthat az előadás után hazafelé tartó nézőnek, aki egy hatalmas mélygödörrel találja szemben magát, amint kilép a színházból. Itt áll majd ugyanis az az üzleti-kulturális városnegyed, amelyet a színházépület köré álmodtak az amerikai befektetők. Egyelőre azonban mindössze egyetlen hatalmas felvonulási terület a nemzeti színház közvetlen környezete.

De térjünk vissza a színház történetéhez. A hetvenes évek végén született a döntés, hogy az épület mégis inkább a Duna bal partjára kerüljön. Tőszomszédságába kormányszállót, pártközpontot, minisztériumokat, forradalmi múzeumot, vagyis egy amolyan kormányzati negyedet képzeltek el a szocialista városfejlesztők. Még a szlovák országrész parlamentjének is itt kellett volna tartania üléseit.

Az alapkőletételre 1984-ben került sor, a márványkolosszust 1986-ban kezdték építeni. Egy évvel később máris négyhónapos csúszást könyvelhettek el az építési ütemtervhez képest. Ennek fő oka az volt, hogy a kezdetektől szűkösen csörgedezett a pénz az építkezés befejezéséhez. Nem is csoda: a színház megépítését úgy hagyta jóvá a szlovák kormány, hogy nem is volt rá hatásköre. Az akkori előírások szerint ugyanis az 500 millió koronánál drágább beruházásokra a szövetségi kormánynak is rá kellett bólintania. Mivel ez nem történt meg, a prágai államkincstárból egy fillért sem kapott Pozsony az építkezésre. Ami továbbra is csigatempóban folyt. Az 1989-es forradalmi események eufóriájában még az is felmerült, hogy lebontják mindazt, amit addig felépítettek. „Aztán valaki kiszámolta, hogy a rombolás és a törmelék elszállítása többe kerülne, mint az építkezés befejezése” – emlékezett vissza egy lapinterjúban Slavomír Bateľ, aki 16 éven át dolgozott művezetőként az építkezésen.

Évente kezdetben 10-20 millió koronát sikerült összekuporgatni a színház céljaira az állami költségvetésből, a forradalom után három évig 100-200 millió fölötti összeget „építhettek be” a falakba, később pedig ismét kevesebb pénz jutott rá. 1993-ban egy gyűjtés során a színházszerető majdani közönség 3,6 (!) millió koronát adakozott össze az új nemzeti színház befejezésére. Ennyiből akkoriban is csak egy szép családi házat lehetett volna építeni, Pozsony valamelyik külvárosában. Egy évvel később ismét közadakozással próbálkoztak – megint csak hatalmas fiaskóval: a kezdeményezés nemhogy pénzt nem hozott a színház számlájára, hanem veszteségesre sikerült.

A finanszírozás körüli pechszériát már csak folytatta, hogy 50 milliót teljesen fölöslegesen fektettek az építkezésbe: ennyi volt ugyanis az értéke annak a nyersanyagnak és berendezésnek, amely az évek során annyira amortizálódott, hogy ki kellett cserélni. ĺgy került például a zúzdába tizenöt felvonó, amelyben soha sem liftezett senki.

Mindezek ellenére az aktuális politikai garnitúra általában kincstári optimizmussal nyilatkozott a színház befejezéséről. 1993-ban még úgy gondolták, két évvel később átadhatják az épületet. 1994-ben Ľubo Roman, akkori kulturális miniszter már 1996-os terminusról beszél, 1995-ben pedig egy kormányanyagban 1998-ra tették az átadás időpontját. Milan Kňažko, aki 1999-ben már nem színészként, hanem a kultusztárca első embereként nyilatkozott, azt mondta, az előző rendszer képmutatásának és telhetetlenségnek eme fellegvára 2002-ben fogadhatja az első látogatókat. Ivan Mikloš volt pénzügyminiszter rossz befektetésnek nevezte azokat a pénzeket, amelyeket 2000 és 2002 között a Dzurinda-kabinet az épületbe invesztált. Szerinte Kňažko nem mérte fel reálisan a helyzetet, amikor azt ígérte, az állami pénzinjekció segítségével 2002-ben megnyílhat a színház.

Az épület a sok bába között majdnem végleg elveszett: kezdetben (1986-1997) a Szlovák Nemzeti Színház volt a beruházója, később (1997-2000) ezt a feladatot a kulturális tárca kapta. Azóta a szaktárca kulturális létesítményeinek kezelővállalata hivatott felügyelni az épületet. 2003-ban 821 millió korona hiányzott a befejezéséhez. Egy évvel később az első Dzurinda-kabinet megállapodott a Truthheim Invest befektetési csoporttal, hogy az amerikai cég finanszírozza az építkezés befejezését, aminek fejében kereskedelmi célokra is használhatta volna az épületet, a nemzeti színház társulata csak albérlőként játszhatott volna benne. 2005-ben aztán ezt a szerződést a kormány felmondta, Rudolf Chmel kulturális miniszter pedig rémálomnak nevezte a Szlovák Nemzeti Színház új épületét. 2004-ben az állam végleg elzárta az építkezést tápláló pénzcsapot, ebben az évben csak állagmegóvásra különítettek el 50 milliót.

Tavaly a kulturális minisztérium vagyonkezelő vállalata még büntetést is kapott az óvárosi önkormányzattól, mivel még a hivatalos átadás előtt nézőket ültettek az egyik színházterembe, hogy akusztikai próbát tartsanak. (jéel, s, t, hn)