Továbbra is veszélyben az európai bölény

Lengyel kutatók kiderítették, hogy a két, tisztavérű vadon élő csorda egyikének valós állománynagysága mindössze huszonöt egyed - a négyszázas csapatlétszám ellenére.

A három méter hosszú, két méter magas és akár kilencszáz kilós állatok az első világháború következményeként 1919-ben kihaltak a szabad természetben. A húszas évek elején a biológusok úgy döntöttek, visszahozzák a bölényeket a vadonba. Összesen 54 egyed élt fogságban akkoriban, ezekből került ki a Lengyelország és Fehéroroszország határán elterülő Bialowieza erdőbe visszatelepítendő hét egyed, négy bika és három tehén.
    A ma élő példányok mindössze egy bikától származnak, génállományuk 90 százaléka pedig két alapítótól ered. Ezt hívják "palacknyakhatásnak": az állomány pár egyedre csökken, ennek következtében a genetikai változatosság szélsőségesen leszűkül.
    Ma összesen 1400 egyed él világszerte, ebből Bialowiezában mintegy négyszáz a határ mindkét oldalán, külön populációt képezve.
    Malgorzata Tokarska, a lengyel tudományos akadémia bialowiezai emlőskutatási intézetének biológusa arra volt kíváncsi, mennyire látszik meg a palacknyakhatás a mai állományon. Kollégáival 178 egyed genetikai anyagát vizsgálta meg tizenkét ponton. Rég elpusztult állatok koponyájának és fagyasztott lágy szöveteinek elemzésével a kutatóknak 1950-től kezdve minden évtizedből sikerült információhoz jutniuk.
    A genetikai vizsgálat kimutatta, hogy az effektív populáció mindössze huszonöt állatot számlál - írják a kutatók a Linné Társaság Biological Journal című folyóiratában.
    Az effektív populáció az állatok genetikai sokféleségét méri, megjósolható belőle, milyen túlélési esélyei vannak egy fajnak. Mindig alacsonyabb, mint a tulajdonképpeni egyedszám, mivel általában nem mindegyik egyed szaporodik, és az ivararány is eltolódhat. Ám az európai bölénynél látszik, hogy a vizsgált állomány nem tért magához a XX. század eleji drámai események óta.
    Ahhoz, hogy egy faj túlélése biztosított legyen, tényleges populációja legalább ötven állat kell, hogy legyen. Amíg ezt a számot el nem éri, súlyosan veszélyezteti a beltenyészet és nehezen alkalmazkodik a változó környezeti viszonyokhoz.
    A vizsgált lengyel állományon belül nagyfokú a beltenyésztettség, a genetikai vizsgálatok pedig megerősítették ezt - magyarázta Tokarska a BBC hírportál szerint (www.bbc.co.uk).     Hozzátette, hogy nem sokat tehetnek ez ellen, mivel nincsenek eltérő genetikai állományú bölények - mind ugyanattól a hét egyedtől származnak. A legtöbb, amit tehetnek, hogy fenntartják és bővítik a bölénybarát környezetet az állatok számára.
    Tokarska most kezdi a fehérorosz bölények vizsgálatát. Bár egyazon egyedek leszármazottai, a két mai populáció genetikai állománya enyhén eltér egymástól. Amennyiben ez bebizonyosodik, lehetséges lenne összeengedni a két csorda egyes egyedeit, ezzel javítva az állomány túlélési esélyeit.