Tom Cruise a legjobban fizetett színész a Forbes szerint

New York |

<p>Hetvenötmillió dollárral (17 milliárd forint) Tom Cruise amerikai színész vezeti a száz legjobban fizetett színész ez évi listáját.</p>

A Forbes amerikai gazdasági hetilap által kedden közzétett lista szerint Cruise bevételei 2011. május és 2012. május között kétszeresen meghaladták a második helyre került Leonardo DiCaprióét és Adam Sandlerét, akik 37 millió dollárt kerestek az elmúlt időszakban.

A Forbes szerint a kedden 50. születésnapját ünneplő Cruise különösen sikeres évet zárt a Mission: Impossible - Fantom protokoll című filmje decemberi bemutatásának köszönhetően. A mű több mint 700 millió dollárnyi jegybevételt hozott a moziknak világszerte.

DiCaprio bevételei viszont csökkentek azt követően, hogy 2010-ben az Eredet című filmje hatalmas, 825 millió dolláros kasszasiker volt, ugyanakkor a J. Edgar - Az FBI embere című utolsó filmje nagy csalódást okozott a jegybevételek terén.

A negyedik helyre Dwayne Johnson korábbi profi pankrátorbajnok került, aki 36 millió dollárt keresett filmjeivel, az ötödik Ben Stiller lett 33 millió dollárral.

Az első tíz legjobban fizetett színész között van még Sacha Baron Cohen, Johnny Depp, Will Smith, Mark Walberg, Taylor Lautner és Robert Pattinson.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?