A galántai Kodály Zoltán Gimnázium mindig is híres volt arról, hogy jó matematikusai vannak, akik a versenyekről sosem térnek haza üres kézzel.
Több versenyről is hoztak érmet
Estélyi István és Szentandrási István 8. G osztály tanulói. A Felvidéki Magyar Matematikaversenyen is megszerezték a legelőkelőbb helyezést. Igaz, hogy „csak” megosztott második díjat kaptak, de így is ők voltak a verseny legjobbjai, mert a zsűri idén nem ítélte oda az első díjat. Ugyanezen a versenyen a 7. G osztályos Páldi Sándor a saját kategóriájában az 1. helyen végzett.
A matek vonzáskörében
Herencsár Albert még csak ötödikes, de már ő is büszkélkedhet első helyezéssel, mégpedig a Gordiusz Matematikaverseny első fordulójában. A pécsi és kecskeméti oktatási intézmények által szervezett verseny úgy zajlott, hogy a feladatokat szétküldték a részt vevő iskolákra az egész Kárpát-medencében, és minden iskolán egy időben, a helyi tanárok felügyelete mellett zajlott a vetélkedő, a megoldott feladatlapokat pedig postán küldték el a szervezőknek Kecskemétre. Ennek a kiértékelése alapján zajlott azután az ünnepélyes díjkiosztás Komáromban, ahol nemcsak Albert kapta meg az első díjat, hanem felkészítő tanára, Geško Lívia is kitüntetésben részesült. A galántai fiú egy komáromi társával, a végzős Katz Krisztiánnal együtt fogja képviselni a Szlovákiát a Pécsett sorra kerülő országos Gordiusz Matematikaversenyen.
A már említett Felvidéki Matematikaversenynek van egy nemzetközi, az egész Kárpát-medencét összefogó változata, és ennek a legutóbbi, a vajdasági Zentán lezajlott versenyén szintén jól szerepeltek a galántai fiúk. Estélyi István 3. díjat, Páldi Sándor dicséretet kapott. Estélyi ezenkívül a legjobb felvidéki résztvevőként a Régió Díjat is megkapta.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.