Több hónapos áramszünet lehet Calgaryban

Calgary |

<p>Hetekig, sőt, akár hónapokig tartó áramkimaradást okozhatott Calgaryban az árvíz - közölte vasárnap a város vezetése. Az árhullám vasárnapra átvonult már a több mint egymilliós albertai nagyvároson, és az evakuált 65 ezer lakos megkezdhette a hazaköltözést, de a károk helyreállítása várhatóan hosszú ideig eltart majd. A pusztítás szakértők szerint súlyosabbnak tűnik, mint amilyet a 2005-ös áradás okozott, és amelynek a helyrehozása 400 millió kanadai dollárba került.</p>


    Az eddig legkevesebb három halálos áldozatot követelő nyugat-kanadai áradások miatt összesen több mint 100 ezer ember kellett kitelepíteni. Tízezer ember evakuálását vasárnap rendelték el Medicine Hat térségében. A mentésben a hadsereg alakulatai is részt vettek. A víz elzárta a kelet-nyugati irányú transzkanadai autópályát és számos vasútvonalat. Az áradó folyók hidakat sodortak el.
    A hétvégén mintegy 750 hordónyi szintetikus olaj folyt ki egy csővezetékből Fort McMurraytől mintegy 70 kilométerre délre. A vezetéket üzemeltető cég, az Enbridge közölte, hogy a balesetet valószínűleg az eső által kiváltott fölcsuszamlás okozta.
    A hatóságok szerint évtizedek óta nem volt hasonló nagyságú árvíz a térségben. Az áradást az okozza, hogy Alberta déli részén két nap alatt 100 milliméter eső esett a hegyekben.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?