Több ezer koronát spórolhatunk

Pozsony. A szlovákiai háztartások a legtöbb pénzt, kiadásaik felét élelmiszerekre és a lakhatási költségekre adják ki. Idén ugyan az energiaárak többsége csökkent, kellő odafigyeléssel azonban még mindig ezek esetében takaríthatjuk meg a legtöbbet.

A hatodik emelet felett az Európai Unió normái szerint drágább szigetelőanyagot kell használniKéparchívumA statisztikai hivatal szerint egy átlagos kétgyermekes család a legtöbb pénzt élelmiszerek vásárlására költi. Ezzel kapcsolatban a piackutató cégek arra figyelmeztetnek, hogy gyakran olyan élelmiszereket is megveszünk, amelyekre semmi szükségünk, csak az adott pillanatban fontosnak tűnnek. Mindenkivel megesett már, hogy leugrott venni egy kenyeret, és két telipakolt bevásárlószatyorral tért haza. Hogy a felesleges bevásárlást elkerüljük, már otthon érdemes elkészíteni egy listát, hogy pontosan mire is van szükségünk, és az üzletben ettől már csak minimális mértékben szabadna eltérnünk. Ezzel évente akár több ezer koronát is megtakaríthatunk.

A másik legnagyobb pénznyelőnek a lakhatási költségek számítanak. Ezek közül is a legtöbb pénzt a fűtés viszi el, ami az energiahordozókra fizetett összeg felét teszi ki. A költségek harmadát a vízmelegítés viszi el. A pozsonyi Energetikai Központ elemzése szerint egy átlagos szlovákiai háztartás esetében az energiahordozókra kifizetett összeg a kiadások 15-20 százalékát teszi ki. Ha az erre fizetett összeget szeretnénk csökkenteni, érdemes figyelni a havi fogyasztásunkat, amit aztán a lehetőségeinkhez mérten csökkenthetünk.

A legnagyobb pénznyelőnek számító fűtés évente több ezer koronát von el minden háztartástól. Kellő odafigyeléssel azonban ezeket a költségeket akár a harmadával is csökkenthetjük. Mit tegyünk, hogy ez valóra váljon? Az energetikai szakemberek szerint minden lakás vagy ház leggyengébb pontjának az ablakok számítanak. A rosszul záródó ablakok miatt a lakás hőjének akár a 30-40 százaléka is elillanhat. Ezt csak az ablakok cseréjével, vagy a megfelelő szigeteléssel küszöbölhetjük ki. Manapság az ablakok cseréje lakásonként nagyjából 64 ezer koronába kerül. Egy hatemeletes, 36 lakásból álló ház ablakcseréje így körülbelül 2,33 millió koronába kerül, aminek köszönhetően a házban 30-40 százalékos energiamegtakarítást érhetnek el. Persze nem mindig szükséges a faablakokat műanyagra cserélni. Néha elég az is, ha befestjük, vagy szigeteljük a nyílászárókat. Megfelelő szigeteléssel akár 6-10 százalékos megtakarítást is elérhetünk. A szigetelés esetében kiemelt figyelmet kellene szentelnünk a bejárati ajtónak is, hiszen a lakások többségében ezeket még nem cserélték ki, miközben az ajtó alatti résen jelentős mennyiségű hő szökhet el.

Ha nagyobb megtakarítást szeretnénk elérni, természetesen nagyobb befektetésre lesz szükségünk. Ha a panel- vagy családi házunkat szigeteljük, akár a felével is csökkenthetjük a fűtésre fordított kiadásainkat. A kezdeti beruházást azonban nem mindenki engedheti meg magának, hiszen a ház komplett hőszigetelésére fordított összeg nem alacsony. Egy lakásra számítva a hőszigetelést manapság 50-150 ezer koronáért végzik el az erre szakosodott cégek. Mindenképp megéri ez az öregebb házakban lakók számára, hiszen a jövőben ezzel jelentős összeget takaríthatnak meg. A ház hőszigetelése a jelenlegi árak mellett nagyjából 6-15 éven belül térül meg. Tudnunk kell azonban, hogy a hat emeletnél magasabb házak szigetelése drágább, mivel a hatodik emelet felett az Európai Unió normái szerint drágább szigetelőanyagot kell használni.

Nincs értelme a panelházak hőszigetelésének azonban akkor, ha a fűtési rendszerünket nem reguláltatjuk, aminek köszönhetően a hőszolgáltató nem áramoltat több hőt a házunkba, mint amennyire szükségünk van. Ugyanígy fontosak a minden egyes radiátorra felszerelt fűtésszabályozók és mérőműszerek, aminek köszönhetően mindenki csak annyit fizet, amilyen a valódi fogyasztása. A fűtési rendszer regulálása, és a hőszabályozók valamint a mérőműszerek felszerelése lakásonként nagyjából 12 ezer koronába kerül. A hőszabályozóknak köszönhetően 10-20 százalékos megtakarítást érhetünk el. Felszerelésük radiátoronként átlagosan 1700 koronába kerül, ami három éven belül térül meg.

A hőszabályozók egyes típusai között is jelentős különbségek vannak. Manapság már akár hat vagy nyolc skálájú készülékek is vannak, vagyis ennyiféle hőfokot állíthatunk be. Ha nem vagyunk otthon a szabályozót érdemes 16 fokra állítani, és csak ha hazajöttünk, akkor érdemes kicsit emelni a fűtést. Tudnunk kellene azonban, hogy minden egyes fokkal 6-7 százalékkal csökkenthetjük a fűtésszámlánkat.

Az energetikai tanácsadással foglalkozó honlapokon (www.usporyenergie.sk vagy www.e-filip.sk) az összes fontos kérdésre választ kapunk. (mi, p)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?