Tízéves lett a MÉKK

Ungvár. December végén megtartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége. Idén a közösséget Medgyessy Péter magyar miniszterelnök a Kisebbségekért Díjjal tüntette ki.

Ungvár. December végén megtartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége. Idén a közösséget Medgyessy Péter magyar miniszterelnök a Kisebbségekért Díjjal tüntette ki.

Az elismerés az idén 10 éves szervezet közművelődési, tudományos, önkormányzati és nem utolsósorban gazdaságfejlesztési tevékenységének szól – húzta alá elnöki beszámolójában Dupka György. A közösség a kárpátaljai magyar értelmiség összefogását, tevékenységének elősegítését tartja fő céljának. Állami támogatás nélkül is közel száz rendezvényt bonyolítottak le, emléktáblát állítottak a magyar történelem Kárpátaljához kötődő jeles személyiségeinek. „Feladatunk abban áll, hogy egy olyan felelős értelmiségi réteget hozzunk létre, aki a helyi magyarságot szakmailag úgy tudja szolgálni, hogy az megmaradjon, ne asszimilálódjon, megtartsa hagyományait, magyarságát” – nyilatkozta Dupka György. A közgyűlés megválasztotta a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének tisztségviselőit. Dupka György elnök újabb öt évre kapott bizalmat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?