Tizenkétmillió koronát követel

Prága. Beperelte a kórházat Csehországban az a két szülőpár, akik nem a saját gyermeküket vitték haza a szülészetről. A felháborodott szülők 12 millió korona kártérítést követelnek az intézmény hibájáért – jelentette be a képviseletüket ellátó ügyvéd, aki a brnói bíróságra nyújtotta be a kórház elleni keresetet.

Prága. Beperelte a kórházat Csehországban az a két szülőpár, akik nem a saját gyermeküket vitték haza a szülészetről. A felháborodott szülők 12 millió korona kártérítést követelnek az intézmény hibájáért – jelentette be a képviseletüket ellátó ügyvéd, aki a brnói bíróságra nyújtotta be a kórház elleni keresetet. A tévedésre akkor derült fény minden kétséget kizáróan, amikor tavaly DNS-tesztet végeztek a Prágától délkeletre fekvő třebíči klinikán a több mint egy évvel ezelőtt született kislányokon. A gyerekcsere gondolata akkor merült fel az egyik apukában, amikor ivócimborái szekálni kezdték, hogy a kislány cseppet sem hasonlít rá. A DNS-vizsgálat bizonyította a fatális tévedést.

Kliensei azért döntöttek a per mellett, mert a kórház egyenként mindössze 300 ezer koronával akarta kiengesztelni a két családot – mondta el az ügyvéd, és kifejtette, a 12 milliós követelés úgy jött ki, hogy az anyák 3–3 milliót, az apák 2–2 milliót, a kicsik pedig 1–1 milliót kapnának fájdalomdíjul. A kórház ugyan elismerte felelősségét, de a bíróságon kívüli megegyezés híve, és szóvivője útján közölte, hogy a követelést elfogadhatatlanul magasnak tartja. A családok ügyvédje elhúzódó eljárásra számít, a tárgyalás időpontját még nem is tűzték ki.

A 2006. december 9-én született Nikola és Veronika végül éppen egyéves születésnapjukon térhettek haza saját családjukhoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?