Tevecsikó született a budapesti állatkertben

Budapest |

<p>Az Iliász nevet kapta a Fővárosi Állat- és Növénykertben született tevecsikó; ő az első olyan kis állat, amely a Vidámparktól örökölt területen született - adta hírül az intézmény a fővárosi önkormányzat honlapján.</p>

A hamarosan megnyíló Holnemvolt Parkban a másfél hete átköltöztetett tevecsapat egyik állata, a nyolcéves Írisz szerdán világra hozta első csikóját. Az anyaállat tapasztalatlansága némi nehézséget jelentett, ugyanis Írisz először nem igazán tudta mire vélni az emlőket kereső csikó közeledését. Ezért a gondozóknak le kellett fogniuk az anyát, hogy a kicsi zavartalanul hozzájuthasson az anyatejhez.     A jövevény hím, és az Iliász nevet kapta a gondozóktól. A kis Iliász anyai ágon régi budapesti tevedinasztia sarja, hiszen nemcsak az anyja, Írisz született Budapesten, hanem már a nagyapja, Juszuf, sőt a dédnagymamája, Johanna is. Nem kevésbé nevezetes az üknagymama sem, hiszen annak idején szerepelt az Egri csillagok című regényből készült, 1968-ban bemutatott színes magyar mozifilmben. Ami az apai ágat illeti, a kis Iliász édesapja Kalifa, a Miskolci Állatkert és Kultúrpark tevecsődörje, akinek országszerte vannak leszármazottai a tevéket tartó állatkertekben.    A kétpúpú teve (Camelus ferus f. bactrianus) eredetileg Közép-Ázsiában őshonos. A vadon élő állomány ma már csak néhány száz egyedet számlál, ezért kritikusan veszélyeztetett fajnak számít.    A háziasított forma viszont széles körben elterjedt Közép- és Nyugat-Ázsiában. A kétpúpú teve háziasítása óta eltelt öt évezred során számos fajta és színváltozat alakult ki. Legfontosabb haszonvétele mindig is az volt, hogy málhás, teherhordó állatként használták, de sok helyen a húsát is megették, illetve a szőréből nemezt készítettek. A háziállatként tartott tevék ma már sok helyen a turizmusban kapnak szerepet, hasonlóan az Észak-Afrikában és Arábiában honos dromedárokhoz, azaz egypúpú tevékhez.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?