Testünk börtönébe zárva

Ma, mikor a nőknek számtalan lehetőségük van a fiatalság (látszatának) megőrzésére, többségük akár tíz-tizenöt évet is letagadhat életkorából. Nemcsak azért, mert a menopausa bántalmai ellen igénybe vehet hormonpótló kezeléseket, nemcsak azért, mert ügyel a megjelenésére és helyesen alkalmazza a kozmetikumokat, mert helyesen táplálkozik, mert sportol... Frissek és fiatalosak azért is, mert szellemileg is nyitottak, mert akarnak. Tele vannak célokkal, tervekkel. És mégis. A lélek belső, titkos rekeszében egyre tolakodóbban jelenik meg a kétségbeesés. Egyre nagyobb és nagyobb pánik övezi a negyvenedik, a negyvenötödik és az ötvenedik születésnap közeledtét, és szinte borsózik a hátunk, ha arra gondolunk, hogy nyugdíjba megyünk. Kolléganőink ilyen búcsúztatásánál farizeus mosoly mögé rejtjük félelmünket, hallva, hogy következik a „jól megérdemelt pihenés...” Pedig néha szeretnénk mi is lazítani, csak ne legyen kötelező! Kötelező életforma, amely arról szól, hogy nincs már ránk szükség, megöregedtünk.

A régi öregek

Irigykedve gondolunk elődeinkre, akiknek az öregedés nem a rémet jelentette, akiknek nemhogy szégyen nem volt az ősz haj, a nevető ránc, hanem egyenesen értéket jelentett. Értéke volt az életkornak, az abból fakadó, megélt tapasztalatoknak. A tapasztalatok átadása volt a feladatuk, amit kértek is tőlük. Titkok tudói voltak, melyet időben továbbadtak, hogy a nők bölcsen és nyugodtan irányítsák maguk és családjuk életét.

Mai tévhitek

Napjainkban egyre inkább az innovatív, a megújuló friss erő és a friss szem a divat. Olyan, mintha mindent újból fel kellene fedezni, még azt is, ami jól bevált. Igaz ez a kapcsolatokra is. Sokaknál nem a tartós és szolidáris kapcsolat, hanem az újabb és újabb kapcsolat (az újabb izgalom) a divat. Ebben azonban a nők hátrányosabb helyzetben vannak. Nem ritka, hogy egy férfinak az unokája születését követően születik az újabb házasságából gyermeke.

A hagyományos kultúrák viszonya az öregedéshez

A mi kultúránk, még nagyanyáink korában is, a házasságon belül az összetartozás, a szeretet, a szolidaritás értékeit helyezte előtérbe. Az, hogy a szexualitást szigorúan magánügynek tekintették, még nem jelentette, hogy le is mondtak róla. Gondoljunk csak arra, hogy nem egy asszonynak volt ún. késői gyermeke, akit a negyvenes éveiben hozott világra.

A keleti kultúrákat pedig mi messziről úgy látjuk, mint ahol a nőket háttérben tartott, a világtól elzárt, passzív lényekként kezelik, akik számára a gyermekszülés az egyetlen feladat. Ez csak részigazság. A reprodukciós korban lévő nőket az idősebb nők őrzik. A kultúra és a társadalom viszont a férfinak a nő iránti bánásmódját kontrollálja. És jelentős státusemelkedést jelent a nők számára a reprodukciós képesség elvesztése, a menopauza. Ettől az életszakasztól az asszonyok értéke a családban jelentősen megnő. Véleményük a férfiakéval egyenértékűvé emelkedik.

Korunk paradoxona

A mi korunk az attraktivitásra összpontosít, az erotikus-szexuális vonzerő igézetében él. A korszellem sajnos hat a gondolkodásunkra, és ezen keresztül bizony az önértékelésünkre is. A női test biológiai működése úgy van megalkotva, hogy ezek a hívójelek és a reprodukciós képesség egymástól elválaszthatatlanok. Ennek elvesztése az értékcsökkenés félelmét, vagy e félelem elleni küzdelem terhét jelenti a menopuzába kerülő nő számára. Sokan attól szoronganak, hogy a változókor után elveszítik vonzerejüket, vagy alkalmatlanná válnak a szexuális életre. Sajnos, az ilyeneknél ez gyakran be is következhet, no nem a test, hanem a szorongás okán.

Korunk másik paradoxona, hogy megfordítva ugyan, de hasonlóan kezeli a szeretetet-szerelmet és a szexualitást. Napjainkban a szexualitás szabad és igenelt, és inkább a szeretet, a szerelem, az összetartozás az, ami titkolni való. Hát még a kipróbált, hosszú, egymás mellett megöregedett pároknál! Sok nő húzódik el férjétől, szégyenlősen vagy ingerülten, „ugyan hagyjál már, öregek vagyunk mi ehhez...!” indoklással (ráadásul hamis tudattal, hisz a legjobb fiatalítószer maga a szerelem).

A reprodukciós képesség vége

A menopauza általában felerősíti azt az igényt, hogy a szeretet és összetartozás adja meg a napok szépségét. A gond nemcsak a test öregedése, hanem inkább a lélek gyávasága. Marad a vágyakozás és mellette a hideg ágy. Sok esetben a félelem miatt. Ezek miatt a gátak miatt különösen felerősödhet a házasság újrakezdésének szükségessége. Ezt a szükségességet az is indokolhatja, hogy az addigi kohéziót megbontja a gyermekek felnőtté válása is, általában ebben az időszakban repülnek ki a családi fészekből. A pároknak újból meg kell(ene) tanulniuk egymással mit kezdeni, pontosan úgy, mint a legelején. Mert egyáltalán nem mindegy, hogyan válaszoljuk meg a mindennapok nagy kérdését: csak egymás mellett, vagy egymásnak maradunk-e meg... (C. Molnár Emma pszichoterapeuta)