Borna. Sikerrel végződött az a vállalkozás, hogy átköltöztessenek egy 750 éves templomot Németországban.
A 20 méter magas, 14,5 méter hosszú és 660 tonnás épületet az alapjáról leválasztva, két távirányítású tréleren szállították át a Lipcse melletti Heuersdorfból az onnan 12 kilométerre fekvő Bornába.
Templomköltöztetés Németországban
A 20 méter magas, 14,5 méter hosszú és 660 tonnás épületet az alapjáról leválasztva, két távirányítású tréleren szállították át a Lipcse melletti Heuersdorfból az onnan 12 kilométerre fekvő Bornába.
A nagy elővigyázatossággal irányított, lépésben haladó jármű hat nap alatt tette meg az utat. Útközben két vasúti felüljárón és két hídon haladt át a szerelvény.
A költöztetés zökkenőmentesen zajlott, de még az utolsó percekben is okozott izgalmakat. Közvetlenül azelőtt, hogy új helyére, Borna főterére megérkezett volna, a templom fala alig néhány centiméterre haladt el a térbe torkolló utca két oldalán álló házaktól.
„Lélegzetvisszafojtva figyeltünk, ugyanis egy babszem sem fért volna be a házak és a templom közé” – mondta Regina Messinger, a nem mindennapi vállalkozás irányítója.
A Heuersdorf közelében működő szénbánya okozta szennyeződés elől helyezték át az öreg épületet, így a szállítás hárommillió eurós költségét a bányavállalat fizette.
A szénbánya terjeszkedése miatt 2010-re valószínűleg teljesen eltűnik a 320 lakost számláló település, de a 23 faluból álló Lipcsei járás összes településére is csupán egyetlen templom, Szászország legrégebbi erődtemploma emlékeztet majd.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.