Téma a VASÁRNAPBAN: Nyári Mikulás, őszi karácsony

<div>Az első csokimikulást idén október közepén láttam az egyik élelmiszerboltban.&nbsp;</div>

Nem is bújtatták el, a halottak napi mécsesek között pöffeszkedett tucatnyi társával, és nyilván senkinek sem jutott eszébe, hogy ez kegyeletsértés volna, hiszen mindkettő csak áru. Az meg, hogy melyiket mikor, hogyan és mennyire erőszakosan akarják ránk tukmálni, már a kereskedők ízlésén múlik. Amelyet általában felülír az üzleti érdek. Halottak napja után aztán szinte minden boltban roskadásig megpakolták a polcokat, sőt, mindenféle állványokat raktak szét csokifigurákkal, szaloncukorral, ünnepi csomagolású bonbonokkal, hogy karácsonyig legyen mit kerülgetnünk. A korai idénykezdés azonban nemcsak az élelmiszerboltok jellemzője, a ruhaüzletekből, illatszerboltokból és tulajdonképpen mindenhonnan, ahol eladnak valamit, már több mint egy hónapja zúdul ránk a karácsonyi kínálat, hangos zenével aláfestve. A már megvásárolható Vasárnapban Vrabec Mária utánajárt annak is, hogyan vélekedik a marketingszakértő; mire vágyik a vásárló; mit várunk; miért őszi a karácsony; mit tehetünk, ha nem tetszik… 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?