Téma a VASÁRNAPBAN: Miért fertőződnek meg annyian a kórházakban?

Vasárnap ajánló

Kétszáz évvel Semmelweis Ignác után még mindig ott tartunk, hogy a kórházakban gondot okoz a tisztaság.

 

Aki ma Szlovákiában kórházba kerül, eredeti betegsége mellé nagy eséllyel szerezhet nozokomiális, azaz egészségügyi ellátás következtében kialakult fertőzést. Ez az elegáns neve annak, hogy a hanyag ellátás és a nem megfelelő higiénia miatt kap a beteg a lábtörése mellé húgyúti gyulladást, vagy vakbélműtét után tüdőgyulladást.

Idehaza a betegek 7–8 százaléka fertőződhet meg kórházban. Azért a feltételes mód, mert a hivatalos statisztikák ennél sokkal kisebb arányt mutatnak. A kórházak azáltal is igyekeznek kedvezőbb képet festeni magukról, hogy egyszerűen nem jelentik azokat az eseteket, amikor a sebészeti osztályokon műtétek után fekvő, katéterezett betegek sorra húgyúti gyulladást kapnak, a szívbetegek tüdőgyulladásban halnak meg, az onkológián pedig hasmenés végez a kemoterápiától legyengült páciensekkel.

A már megvásárolható Vasárnapban Vrabec Mária utánajárt annak is, mi jelenti a legnagyobb gondot 2018-ban; mi a helyzet a valóságban; hogyan látja mindezt a turócszentmártoni kórház higiéniai osztályának vezetője; mit csinálnak az orvosok; mit mond a Betegek Jogvédő Egyesületének elnöke; konkrétan milyen esetekkel találkozni…

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?