<p align="JUSTIFY">Soha nem tartottunk még így megyei választásoktól, és soha nem is végződtek még ilyen jól – talán mert először vettük ezt a voksolást komolyan.</p>
Téma a VASÁRNAPBAN: A józan ész győzelme?
A neofasizmus veszélye kellett ahhoz, hogy a társadalom demokratikusan gondolkodó része ne maradjon otthon, még akkor se, ha javarészt ezúttal sem programokra és személyekre, inkább valakik és valami ellen szavazott.
Diadalt ezért senki sem ülhet, még a magát győztesnek kikiáltó jobboldal sem, mert a megyei választás inkább a függetlenek győzelmét hozta. Nem a pártjelöltek kvalitása, inkább a választók csalódottsága döntött, ezért hozott az eredmény egyszerre két jó hírt is: a fasiszták bukása mellett a Smer-uralom végének kezdetét. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Milan Ftáčnik vesztes pozsonyi megyeelnökjelölt élő adásban határolódott el a Smernek (amelyért az előző ciklusokban még a fél karját odaadta volna) a támogatásától. Jogos kérdés, hogy ezt miért nem mondta a választások előtt. Az egyik legnagyobb győztese jellemző módon mégis az a Milan Belica, aki 2001 óta Nyitra megye elnöke, és azóta volt már a HZDS-ben, aztán idejében s kellő előrelátással átigazolt a Smerhez, alapított a magyarok ellen szlovák nagykoalíciót, majd képes volt együttműködni is a magyarokkal: mindig, ahogy a saját érdeke kívánta. A lényeg, hogy nemigen csinált és ezért nem is nagyon rontott el semmit, igazi szlovákiai sikertörténet az övé.
A már megvásárolható Vasárnapban Vrabec Mária összefoglalja a megyei választások tanulságait; közli a tényeket és a számokat is; összegyűjti a búcsúzókat és a helyezkedőket; rámutat, miért ez a Smer végének kezdete; az újnácik kudarca; hogy szerepeltek a magyarok; már megint vagy még mindig egymás ellen kampányolnak-e; feléledt, vagy csak lábadozik a jobboldal?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.