Távoli jeges égitestek titkait remélik megfejteni a Pluto vizsgálatával

Mint Kereszturi Ákos, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa a New Horizons és a törpebolygó keddi találkozásáról az mta.hu-nak kifejtette: az űreszköz műszereire komoly feladat vár, hiszen a találkozó nagy sebességgel történik és rövid idő alatt kell a célpontokat elemezni.     A találkozás a Földtől 7,5 milliárd kilométerre lesz, a New Horizons az öt hold pályájánál közelebb halad el a Pluto mellett, 12 ezer 500 kilométerre a törpebolygó felszínétől, méghozzá az eddigi megfigyelések alapján a Pluto legváltozatosabbnak mutatkozó oldala felett. Néhány órával a közelítés után a szonda "visszatekintve" a Pluto légkörén áthaladó napfényt is megfigyeli, ami pontos összetétel-becslésre ad lehetőséget.        A közelítéskor az űreszköz teljesen "néma" marad, ez idő alatt semmilyen információt nem továbbít a Földre. A legtöbb adat csak szeptembertől kezd érkezni a Földre, az összes mérés a találkozás után kilenc hónappal érkezik meg.    Kereszturi Ákos kitért azokra az aggályokra, miszerint a holdak pályasíkjában az adott égitestek felszínéről származó porkorong lehet. Egy ilyen porfelhőn történő, nagy sebességű áthaladás nem veszélytelen, ezért az elmúlt hónapokban a LORRI-kamerával poranyagot kerestek, de nem akadtak a nyomára, így az eredeti útvonal biztonságosnak tűnik. Hasonlóan megnyugtató eredményt kapott az MTA CSFK Kiss Csaba vezette kutatócsoportja is, amely a Herschel-űrtávcső mérései alapján zárta ki számottevő poranyag előfordulását.    A tudományos terveket ismertetve a kutató elmondta, hogy a legrészletesebb mérések a Plutóról, főleg a törpebolygó felszíni és légköri jellemzőiről készülnek. Mivel a Pluto lassan forog, a nagy felbontású képek ugyanazt az oldalát, az északi féltekét mutatják majd, a becslések alapján maximálisan 0,5-1 kilométeres felbontással. A "túloldalt" mutató legrészletesebb felvételt július 11-én rögzítették 38 kilométeres felbontással. Emellett az űrszonda felvételeket készített a törpebolygó Charon, Nix és Hydra nevű holdjairól is.    Érdekesnek ígérkezik a vizsgálat abból a szempontból is, hogy vajon van-e máig fennmaradt nyoma az ősi, holdakat kiszakító becsapódásnak. Arra is sokan kíváncsiak, mennyiben különbözik a Pluto a Neptunusz Triton holdjától. Nem volna meglepő, ha a fagyos Plutón nitrogéngázt pöfékelő "gejzírekre" bukkannának. Sokan arra számítanak, hogy az égitest változatos tektonikus mintázatot mutat, mivel felszíne alatt egykor talán óceán volt, emellett a közeli Charon-holddal fennálló árapálykapcsolat is deformálhatta az alakját.         Az eredmények a Naprendszer egyéb objektumairól szerzett tudást is gyarapítják. A becsapódásos krátereknek a Pluto felszínén megfigyelt méreteloszlása a Kuiper-öv objektumainak méreteloszlására utal, utóbbi pedig a Naprendszer peremvidékének fejlődéstörténetéről árulkodik. A Pluto forgástengelyének sajátos helyzete is hasznos felismerésekhez segíthet hozzá - sok Naprendszeren kívüli planéta ugyanis annyira közel kering csillagához, hogy annak fénye mindig csak az egyik oldalát világítja meg. A fő kérdés ezekben az esetekben, hogy az illékony felszíni anyagok mind az árnyékos oldalra vándorolnak-e, vagy sem. A két rendszer között ugyan sok a különbség, a Pluto jelenlegi állapota mégis érdekes példával szolgálhat a hasonló "aszimmetrikus" égitestek megértéséhez.