Tanulmány az antibiotikumok hatásáról a bélflórára

<p>Még az enyhének tartott antibiotikumok is súlyosan lerombolhatják a bélrendszerben élő mikrobák egyensúlyát, ami beláthatatlan egészségügyi következményekkel járhat - írták amerikai kutatók hétfőn megjelent tanulmányukban.</p>

A három nő esettanulmánya alapján levont következtetéseket az amerikai tudományos akadémia folyóiratában, a PNAS-ben tették közzé a kaliforniai Stanford Egyetem kutatói.

A nőknél - akik a ciprofloxacin nevű antibiotikumot szedték - a jótékony baktériumok egész populációit pusztította el a szer, és olyan is akadt a vizsgáltak közt, akinél hónapokba telt, mire helyreállt az eredeti egyensúly.

Az önkéntesek a követéses tanulmány tíz hónapja alatt kétszer, alkalmanként öt napon át szedték az antibiotikumot. A kutatásban DNS-elemzéssel, székletmintákból állapították meg, hogy milyen mikrobák alkották az önkéntesek bélflórájának összetételét.

Mint a kutatást vezető Les Dethlefsen és David Relman írta, a ciprofloxacin hatása a bélbaktériumokra határozott és gyors volt. A kezelés befejezése után egy héttel kezdtek a baktériumközösségek visszatérni eredeti állapotukba, ám az sokszor tökéletlenül sikerült.

"Az emberi bélrendszer bolygónk egyik legösszetettebb ökoszisztémája" - hangsúlyozták tanulmányukban a kutatók. A bélbaktériumok szerepet játszhatnak az elhízásban, valamint az allergia vagy más, autoimmun betegségek kialakulásában. Ráadásul az újraépülő baktériumflórában nagyobb valószínűséggel jelennek meg antibiotikumoknak ellenálló törzsek is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?