Takarékos világítás

Jelentős pénzösszeget takaríthatunk meg azzal is, ha a hagyományos izzóinkat energiatakarékosra cseréljük. Ehhez tudnunk kell, hogy a klasszikus izzók a felhasznált energiának csupán a 3 százalékát alakítják át fénnyé, míg az energia 97 százaléka hő formájában veszik el.

Jelentős pénzösszeget takaríthatunk meg azzal is, ha a hagyományos izzóinkat energiatakarékosra cseréljük. Ehhez tudnunk kell, hogy a klasszikus izzók a felhasznált energiának csupán a 3 százalékát alakítják át fénnyé, míg az energia 97 százaléka hő formájában veszik el. A halogén lámpák ugyan drágábbak, ám hosszabb az élettartamuk és 15 százalékkal több fényt szolgáltatnak, mint a klasszikus izzók. Manapság ugyanakkor a reflektor burás és a koncentra típusú kompaktok számítanak a legjobb megoldásnak, amelyekkel akár 80 százalékos energia-megtakarítást is elérhetünk. Igaz ugyan, hogy irányított fényük lágyabb és kevésbé élesek a világított és sötét felületek közötti ha–tárok, de mindezek mellett kiemelő világításra alkalmasak. Az esztétikus megjelenés mellett fontos a világítási feladat figyelembe vétele is: a reflektoros kompakt irányítottabb fényt, míg a koncentra típusú ennél szórtabb világítást biztosít.

A vásárlásnál azonban ügyelnünk kellene a minőségre, hiszen manapság már több olcsó utánzat is van a piacon, amely ugyan a vásárlásnál megkíméli a pénztárcánkat, teljesítménye azonban elmarad a várttól. A minőségi kompakt izzók ára jelenleg 300 korona felett van. Használatukkal azonban akár a négyszeresével is csökkenthetjük a kiadásainkat. A jelenlegi árak mellett egy klasszikus izzó használata évente 1700 koronába kerül, míg egy kompakt izzó esetében ez csak 400 korona. Ez utóbbi használatával az egész élettartama során akár 3 ezer koronát is megtakaríthatunk. Gyakorlati tanács, hogy mielőtt megvennénk a drága, energiatakarékos égőt, jó ha megnézzük az élettartamát a dobozon. Ezekből is létezik hosszabb (12-15 ezer órás) és rövidebb (3-6 ezer órás) élettartamú gyártmány. Az energiatakarékos izzók esetében azonban ügyelnünk kell arra, hogy a gyakori ki- és bekapcsolás csökkenti az élettartamát. Épp ezért nem alkalmas az olyan helyiségekbe, ahol csak rövid ideig világítunk (WC, fürdőszoba stb.). (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?