Szűnni nem akaró szünet

Pozsony. Nem minden diáknak ért véget tegnap a téli szünidő. Az ország számos alap- és középiskolájában ugyanis meghosszabbították a tanulók karácsonyi ünnepkör miatt elrendelt pihenőjét. Az oktatási minisztérium ajánlására idén három munkanappal toldhatták meg az iskolák a téli szünidőt.

Pozsony. Nem minden diáknak ért véget tegnap a téli szünidő. Az ország számos alap- és középiskolájában ugyanis meghosszabbították a tanulók karácsonyi ünnepkör miatt elrendelt pihenőjét. Az oktatási minisztérium ajánlására idén három munkanappal toldhatták meg az iskolák a téli szünidőt. A döntés az iskolákon múlott, ők maguk dönthették el, élnek-e a szaktárca által felkínált lehetőséggel. Azokban az iskolákban, ahol meghosszabbított szünidőt tartanak, a tanulóknak nem kellett az eredetileg tervezett január 3-án visszaülniük a padba, ezzel ugyanis egészen a jövő hét első napjáig várhatnak, vagyis január 8-áig.

Az iskolák egyébként az érvényes jogszabályoknak megfelelően évente négy alkalommal rendelhetnek el szabadnapot. Ján Mikolaj oktatási miniszter erre a rendeletre hivatkozva engedélyezte a szünidő meghosszabbítását. Rendkívüli helyzetekben – akár kedvezőtlen időjárás esetében is – természetesen további szabadnapokat is biztosíthatnak a tanulók számára.

Azokon a településeken, ahol viszonylag jó a közlekedés, ahol a bejárók száma is alacsony, a tapasztalatok alapján általában nem látják szükségét a szünidő meghosszabbításának. Ráadásul idén az időjárás is kedvező, a hó egyelőre nem súlyosbítja a közlekedést, így feltehetően az iskolák többségében nem tartották szükségesnek az oktatás későbbi időpontban történő folytatását. A középiskolák pedig inkább az érettségi vizsgák idejére tartalékolják a szabadnapokat.

A tárca tervei alapján 2007 szeptemberétől négyről ötre emelkedne a szabadnapok száma. A hosszabb téli pihenőnek vélhetőleg nemcsak a gyerekek örülnek, hanem az iskolák, illetve fenntartóik is, mivel fűtési költségeket takaríthatnának meg.

A tanulók legközelebbi pihenője egyébként az egynapos félévi „szünidő” lesz, február 2-án. A tavaszi szünidőt elsőként – február 19-e és 23-a közt – az Eperjesi és a Kassai kerület diákjai élvezhetik. A besztercebányai, a zsolnai és a trencséni kerületi nebulóknak február 26-a és március 2-a, a pozsonyi, a nyitrai és a nagyszombati tanulóknak pedig március 5-e és 12-e között lesz a tavaszi pihenője. A húsvéti ünnepkör kapcsán április 5-étől 10-éig tart zárva az iskolák kapuja. (-cz-e)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?